Pénzért és alkoholért cserébe elintézte a korrupt rendőr, hogy ne vegyék el „kliensei” jogsiját

camera

1

Pénzért és alkoholért cserébe elintézte a korrupt rendőr, hogy ne vegyék el „kliensei” jogsiját

-illusztráció- (Fotó: TASR) 

Megosztás

További részletek derültek ki arról a rendőrről, akit tetten értek, ahogy kenőpénzt fogadott el. A házkutatás során ráadásul további 55 ezer euró készpénzt találtak.

A TV JOJ szerint a férfi több mint 40 éve volt a testület tagja, Pozsonyban ő volt a legrégebb óta szolgáló rendőr. Hamarosan nyugdíjba készült, a pihenés helyett viszont most súlyos problémákkal kell szembenéznie, ugyanis a gyanú szerint négyszer is kenőpénzt fogadott el a közlekedési kihágásokért kiszabott bírságok enyhítéséért cserébe.

A Pozsony III Járási Igazgatóság közlekedési részlegének vezetője 13 ezer eurót szerzett ilyen módon, de állítólag az alkoholos üvegek sem hiányoztak. Egyik esetben például finom barack- vagy szilvapálinkát kért egy barátja számára.

A rendőr kávézókban vagy közvetlenül az irodájában vette át a pénzt, illetve az üvegeket, cserébe pedig elintézte, hogy ne vegyék el „kliensei” jogosítványát. Amikor őrizetbe vették, a zsebében 6 ezer euró készpénz lapult – ebből 5 ezer volt a kenőpénz, a maradék pedig a kihágás miatt kiszabott bírság.

A rendőrnél végzett házkutatás során további 55 ezer eurónyi készpénzt találtak, amiről a felesége állítólag semmit sem tudott. A férfit hónapok óta figyelte a Belső Ellenőrzési Szolgálat (ÚIS) egysége, lehallgatták a telefonját, illetve rögzítették a találkozóit – azt is, ahogy átvette a kenőpénzt. A bíróság előtt a rendőr azt mondta, az egyik esetre nem emlékszik, egy másikat másként írt le, míg a maradék kettőt beismerte.

A Specializált Büntetőbíróság határozata szerint a rendőr szabadlábon védekezhet, tettéért 10 éves szabadságvesztés fenyegeti.

Olvassa el továbbá

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program