Súlyos helyzetben egy szlovákiai cég, 400 alkalmazottja hónapok óta nem kap fizetést

camera

1

Súlyos helyzetben egy szlovákiai cég, 400 alkalmazottja hónapok óta nem kap fizetést

Illusztráció (Fotó: TASR) 

Megosztás

Ismét nehéz helyzetbe került a Vranov nad Topľou-i Bukóza Holding vállalat, amelynek tulajdonosa kölcsönt próbál intézni, hogy legalább az alkalmazottakat ki tudja fizetni.

A TV Noviny szerint a fafeldolgozó üzem még rosszabb helyzetben van, mint az év elején volt, amikor a csőd fenyegette. Nyáron egy cseh befektető vásárolta meg a céget, és ismét teljes kapacitással működött a cellulózgyártás.

A tulaj kifizette a több mint százmillió eurós tartozást, a korábbi 800 alkalmazottnak pedig a fele visszatérhetett a munkába. Időközben viszont 70 embert elbocsátottak az energetikai részlegről, hogy spórolni tudjanak, a többieknek pedig csökkenteni akarták az órabérüket, amivel viszont a szakszervezet nem értett egyet.

A helyzet tovább súlyosbodott, októberben pedig odáig fajult, hogy kénytelenek voltak leállítani a gyártást, a munkások pedig ismét otthon maradtak. Múlt hét óta fizetésüknek mindössze a 60 százalékát kapják papíron, valójában viszont sem a szeptemberi, sem az októberi fizetésüket nem kapták meg.

A tulajdonos állítólag kölcsönt intéz a bankban, hogy legalább az alkalmazottak fizetését állni tudja.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program