1

Fotó: TASR/AP
A külügyminisztérium a TASR-nek megerősítette, hogy három szlovák állampolgár is tartózkodott azon a hajón, amely hétfőn elsüllyedt a Vörös-tengeren, Egyiptom partjainál.
Olvassa el továbbá
A külügyi tárca az Egyiptomból érkező hivatalos információkra hivatkozva közölte, hogy szlovákiaiak is voltak a hajón. A minisztérium hozzátette, hogy a kairói nagykövetségen keresztül továbbra is kapcsolatban van az ottani hatóságokkal.
A Topky szerint egy házaspárról és fiukról van szó. Az anya és a fiú megmenekült, az apát még mindig keresik.
A 14 fős legénységgel együtt a hajón 31 turista tartózkodott, köztük német, brit, amerikai, kínai, lengyel, belga, spanyol, ír, svájci, szlovák és finn állampolgárok. Jelenleg még 12 turistát és a hajó legénységének négy tagját keresik.
A turistahajó, amelyen búvárkirándulásokat szerveznek, november 24-én indult el Marsza Alam kikötőjéből és 29-én érkezett volna meg Gurdakába. A hajóról hétfőn kora reggel küldtek vészjelzéseket, majd megszakadt vele a kapcsolat.