1

-illusztráció- (Fotó: TASR)
2025-től a szlovák állampolgárok a két alapvető és leggyakrabban használt okmány - a személyi igazolvány és a vezetői engedély - elektronikus változatát is használhatják. Ez következik a közúti közlekedésről szóló törvény módosítási tervezetéből, amely a személyi igazolványokról szóló törvényt is módosítja.
A módosítást szerdán fogadták el a parlament tagjai.
„E változtatásokkal a jogszabályokban megteremtik a mobilkészülékekben tárolható digitális verziók létrehozásának és ellenőrzésének alapvető jogi feltételeit” – magyarázta a belügyminisztérium a jogszabály-módosítás indokait.
A személyi igazolvány és a jogosítvány digitális változatának létrehozása nem változtat a fizikai okmányok kiállításának megszokott folyamatán. „A digitális változat elkészítésének feltétele, hogy először a fizikai okmányt ki kell állítani. Jogilag a digitális verziók a törvényjavaslatban hiteles másolatokként vannak meghatározva, ami azt jelenti, hogy azok a fizikai okmányok szó szerinti másolatai, és ugyanolyan érvénytelenségi vagy használhatatlansági okok vonatkoznak rájuk” – tette hozzá a minisztérium.
Az első szakaszban a digitális verziók csak rendőrségi ellenőrzéseknél lesznek használhatók, kivéve a határellenőrzéseket, ahol a nemzetközi szabályok szerint továbbra is fizikai okmányokat kell bemutatni. „A gyakorlatban ez elsősorban a közrendvédelmi, közlekedési és vasúti rendőri járőrök által végzett ellenőrzések során történő használatot jelenti” – pontosította a minisztérium.
A projekt további szakaszaiban tervezik a funkcionalitás bővítését és a hozzáférés kiterjesztését harmadik felek számára is.