1

Fotó: Menczer Tamás - Facebook
Kocsmai stílusú jelenet zajlott Menczer Tamás és Magyar Péter között egy pécsi gyerekotthonnál.
A TISZA párt vezetője szerint Menczer szája habzik és büdös, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint viszont Magyar reszket és kicsi.
A csörte előzménye, hogy Magyar Péterék be akartak jutni a pécsi gyermekotthonba, hogy bemutassák az ottani állapotokat. Fülöp Attila szociális államtitkár végül nem engedte be az EP-képviselőt, így az állampolgároknak be kell érniük az utóbbi idők legalpáribb politikai pillanataival – írja a Telex.
A 24.hu azt írja, bár a pécsi gyermekotthon vezetője engedélyezte Magyar Péternek látogatását kedden a gyermekotthonban, a kormány végül letiltotta a látogatást, ő viszont így is megpróbált bejutni.
A fideszes politikus azzal kezdte, nagyon várta már a találkozást Magyarral. „Te beszélsz a gyermekvédelemről, te, aki a saját feleségedet megtámadtad” – szállt bele Menczer a Tisza elnökébe, majd egy nem túl színvonalas kocsmai veszekedésre emlékeztető „párbeszéd” keretében Magyar próbált megszólalni, ám nem járt sikerrel, úgyhogy elkezdte énekelni a Beatrice A börtön ablakában című számát.
Menczer ezt követően azt vágta Magyar fejéhez, hogy „egy hazug gazember”, aki „elárulta a gyerekeit”, a Tisza elnöke pedig próbálta megkérni a fideszes politikust, hogy ne ordibáljon egy intézmény előtt, ahol hároméves gyerekek laknak. A Fidesz kommunikációs igazgatója egyébként következetesen „kicsi”-nek szólította Magyart, aki egy idő után rendőrt akart hívni rá, és többször is arra kérte Menczert, hogy mosson fogat.