1
-illusztráció- (Fotó: TASR)
Kedden este, röviddel 21 óra után holtan találtak egy nőt Nagymegyeren.
A Startitup információi szerint a helyi adóhivatal korábbi igazgatónőjéről van szó, aki korábban kapcsolatban állt a Sátor Lajos által vezetett maffiával is.
A lap azt írja, a nő holttestét egy nagymegyeri lakótelepi lakásban találták meg, ahova az ablakon keresztül jutottak be a mentőegységek.
Hodosi Tibor, a dunaszerdahelyi járásbeli tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka érdeklődésünkre megerősítette, hogy este kilenc óra környékén érkezett a bejelentés a tűzoltóságra, miszerint a rendőrségnek segítsére van szüksége, ugyanis egy második emeleti lakásban lévő hölgy nem reagál, és nem tudnak bejutni a lakásba.
A helyszínre a nagymegyeri tűzoltóállomás egységei vonultak ki, akik az ablakon keresztül egy létra segítségével jutottak be a lakásba. A parancsnok közölte, a miután bejutottak, megállapították, hogy a személy nem él, ezt pedig az orvos szakértő is megerősítette, az újraélesztés már indokolatlan volt.
Az orvos kizárta az idegenkezűséget és törvényszéki boncolást rendelt el – közölte Veronika Dachová nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő.
„A begyűjtött információk alapján nem történt bűncselekmény, ezért nem volt szükség a rendőrségi eljárás folytatására” – tette hozzá a szóvivő.
Richard Bolješik, a mentőszolgálat operatív központjának helyettes szóvivője a TASR-nek elmondta, a mentősöket a rendőrség értesítette. „Az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani” – tette hozzá.
A nagymegyeri adóhivatal korábbi igazgatónőjét 2019 áprilisában ítélte el a Legfelsőbb Bíróság bűnszervezet támogatása, valamint adó és biztosítási járulék elvezetési kötelezettség elmulasztása miatt. Három év börtönbüntetést kapott öt évre felfüggesztve.
Az ügy a Ján Zárecký vezette bűnbandához kapcsolódott. A csoport elsősorban ún. webkártyákkal kereskedett, amelyek segítségével hozzáférhettek az egyébként elérhetetlen internetes tartományokhoz. 4,5 millió euró adó-visszatérítést igényeltek, amiből 900 ezret ki is fizettek nekik.
Az egykori igazgatónő a Szlovákiában élő orosz vállalkozók, Szalmanovék ügyéhez is kapcsolódik – ebben az ügyben korábban vádalku keretében kétezer eurós pénzbüntetést kapott. A vád szerint az igazgatónő három családi vállalkozásuknak biztosította a túlzott mértékű adó-visszaigénylés zökkenőmentes kifizetését. 2003 nyarának végén 100 ezer korona (3319 euró) kenőpénzt ígértek neki, majd végül 2003 októberében 40 ezer koronát (1327 eurót) kapott két részletben Szergej Szalmanovtól az egyik pozsonyi benzinkúton.
Korábban a Sátor Lajos-féle bűnszervezet nagymegyeri ágának vezető személyiségével, Vlčko Pállal is szoros kapcsolatban állt, aki a vád szerint a nagymegyeri adóhivatal egykori igazgatónőjén keresztül milliós ÁFA-csalásokhoz segítette a bűnszervezetet.
„Az igazgatónő azt mondta, hogy ha lesz valamilyen cég, amivel üzletelni akarok, adjam meg a nevét, ő pedig majd megmondja, hogy mit lehet vele csinálni. Megegyeztünk, hogy ha áfa-visszaigénylést adunk be, a hivatal nem fog ellenőrzést küldeni ránk” – vallotta Vlčko a bíróságon. Ha esetleg mégis kaptak ellenőrzést, akkor sem történt semmi gond, mert előre tudtak róla, és elegendő idejük volt úgy felkészülni, hogy a hivatal ellenőrei mindent rendben találjanak.