Niké-liga: Brutális verést kaptak a komáromiak Pozsonyban

camera

2

Niké-liga: Brutális verést kaptak a komáromiak Pozsonyban

Fotó: TASR 

Megosztás

A Slovan Bratislava szerdán hat gólt lőve győzte le a Komárom együttesét a Niké-liga alapszakaszának 12. fordulójából elhalasztott összecsapáson.

A hazaiak gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést – Barseghyan már a 6. percben betalált, majd a félidő derekán duplázott. A játékrész végéhez közeledve Ignatenko és Strelec három perc alatt növelte négygólosra a Slovan előnyét. A szünetben Radványi Miklós hármat is cserélt, de ezzel sem tudta fellendíteni csapata játékát, amely az egész mérkőzésen csupán egyszer találta el a hazaiak kapuját. A Slovan hatékonyabb volt ezen a téren, Dlubáč kapusnak többször is volt dolga, de olykor a kapufa is kisegítette. A hajrában aktívabbak voltak a violák, mégis a hazaiak szereztek újabb gólokat – a 83. percben Tolić volt eredményes. A ráadás második percében megfogyatkoztak az égszínkékek, ugyanis Medvedev megkapta másodi sárga lapját, így villant a piros is. Ennek ellenére az utolsó percben a Slovan egy kontrát követően hatodszor is betalált, ezzel beállítva a végeredményt.

A Slovan sorozatban 11. bajnokiján maradt veretlen, ezek közül két döntetlen mellett kilencet megnyert. Sikerének köszönhetően növelte előnyét a második Žilinával szemben.


Pótolt mérkőzés:

ŠK Slovan Bratislava – KFC Komárom 6:0 (4:0)

Gólszerzők: 6., 27. Barseghyan, 33. Ignatenko, 37. Strelec, 83. Tolić, 90+4. Marcelli

Piros lap: 90+2. Medveděv (SBA)


A bajnokság állása:

Góllövőlista:

Barseghyan (Slovan) – 14 gól
Rymarenko (B. Bystrica) – 9 gól
Strelec (Slovan) – 9 gól
Medved (Košice) – 8 gól
Trusa (DAC) – 7 gól
Ofori (Spartak) – 7 gól
Bille (Žilina) – 6 gól
Kaprálik (Žilina) – 6 gól
Kyziridis (Michalovce) – 6 gól

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program