5
Helyszíni felvételek
Szörnyű baleset történt pénteken éjjel az 572-es úton, a nagyabonyi temető közvetlen közelében.
Egy dunaszerdahelyi rendszámú Jeep személygépkocsi tisztázatlan körülmények között lesodródott az útról és fának csapódott a sofőr felőli oldalával.
Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka megerősítette a történteket. Elmondta, egységeik Dunaszerdahelyről még a mentők előtt értek a helyszínre, ahol kiderült, az autóban egy fiatal nő és hároméves kisgyermeke utazott. A kisgyermeket addigra már egy segítő autós kiemelte a járműből, az édesanyához a tűzoltóknak kellett hozzáférniük, mivel a roncsok közé szorult.
A 30 éves nő eszméletlen állapotban volt, nem mutatott életjelet. A mentők kiérkezéséig a tűzoltók megpróbálták újraéleszteni, de sikertelenül, és a mentők sem tudták már megmenteni az életét.
A 3 éves kisgyermeket rohammentővel a pozsonyi gyermekkórházba szállították, súlyos sérüléseket szenvedett.
A Nagyszombati Kerületi Rendőrség a Facebookon közölte, hogy gyerekülésben volt lekötve.
Hodosi kifejtette, hogy ilyen szörnyű esetek a tűzoltókat is megviselik, ezért a tűzoltó- és mentőszolgálat szolgálatos pszichológusát is bevonják, segítendő a történtek feldolgozását.