Nők a porondon - Interjú Rigó Marsal Edittel és Keszegh Zsuzsával, a Csallóközi Táncegyüttes női tánckarvezetőjével és viseletgazdasszonyával

Rigó Marsal Edit
A Csallóközi Táncegyüttes női tánckarvezetője

Hogyan alakult ki a kapcsolatod a Csallóközi Táncegyüttessel? 

10 év főállású anyaság és Adél lányom rákkal való küzdelme után, 2017-ben jött el az a pillanat, amikor kicsit előtérbe helyezhettem önmagam. Úgy gondoltam, hogy újra megpróbálhatok táncolni, foglalkozhatok azzal, ami csak rólam szól, ami számomra életerőt, boldogságot, szabadságot ad. Ezért végtelenül hálás vagyok régi Ifjú Szivekes kollégáimnak, Oláh Attilának és Bitter Péternek, akik, ha megláttak, mindig hívtak a Csallóközibe. Szerencsére gyorsan beilleszkedtem, sokan hasonló vérmérséklettel és humorral bírnak a csapatban, mint én, így nem volt túl nehéz dolgom.

Mi motivált arra, hogy a felnőtt együttes női tánckarvezetője legyél?

Amikor Nyuszi (szerk. megj.: Oláh Attila) 2021 végén felkért, hogy folytassam tánckarvezetőként, arra gondoltam, hogy kicsit vissza tudom adni azt a tudást, amit a pályafutásom alatt megszereztem. Nekem ugyanis nagyon nagy szerencsém volt az életben, hogy Hégli Dusannál táncolhattam az Ifjú Szivek profi táncosaként. Az alatt az öt év alatt rengeteget tanultam. Ugyan nem azoknak az embereknek „fizetem meg” a tudást, akiktől kaptam, hanem adom tovább azoknak, akik erre nyitottak, de talán épp ez a körforgás a legszebb ebben. Ha a világban több minden működne így az emberek között, egészen biztosan minden jobb lenne.

Milyen kihívásokat jelent a felnőtt táncosokkal való munka?

Nem könnyű, sokkal nehezebb, mint gyerekekkel dolgozni, akik isszák az ember szavait, csodálják a ruháját, sminkjét, ékszerét. Ha kedves, szeretetteljes vagy, és helyenként poénos is, akkor nyert ügyed van náluk. A felnőtteknél nem ilyen egyszerű. Az én esetemben még összetettebb a helyzet, mert én közülük lettem kiemelve. Hiába van pedagógusi végzettségem, hivatásos táncosi múltam, ők egy háromgyermekes anyával találkoztak hét évvel ezelőtt, aki kedvtelésből, pont úgy, mint ők, jár táncolni.

A felnőtt táncosok nagyon kritikusak, mert életük során sokakat hallgattak már, sokan tanították őket. Vannak berögzött mozdulataik, rögzült táncanyagok, amelyeket éveken át gyakoroltak, és nekem meg kell győznöm őket arról, hogy most az én látásmódom, értelmezésem alapján táncoljunk, és legyenek ebben partnerek. El kell tudnom hitetni velük, hogy hiteles az, amit mondok, mutatok, és ez csak akkor működik, ha végtelenül hiszek abban, amit csinálok. Ezért rengeteget kell készülnöm, elemeznem és gyakorolnom.

Van-e olyan koreográfia vagy előadás, amelyet különösen közel érzel magadhoz? Miért volt az számodra emlékezetes?

Nyuszi munkáját nagyra tartom, de most mégis egy vendégkoreográfiát emelnék ki. Lőrincz Hortenzia készített egy moldvai női koreográfiát, amely arra helyezte a hangsúlyt, ahogy a női energiák összeadódnak. Azt az őserőt mutatja meg, amely minden nőben benne lakozik, ahogy a nők életük során, nehéz, de akár boldog pillanatokban is, össze tudnak kapaszkodni és egymás támaszai tudnak lenni. Ez egyszerre jelenít meg érzékenységet és erőt. Ezzel léptem fel először a Csallóköziben – meghatározó ez számomra a mai napig, nem csak azért, mert 12 év után először voltam színpadon.

Hogyan látod a néptánc helyét a mai világban, milyen üzenetet közvetít a mai közönség számára?

Egy olyan világban, ahol mindenki egyre inkább magát helyezi előtérbe, és mindennél fontosabb az egyéni érdek, a néptánc egy olyan világot mutat, ahol a közösség nem egy frázis, nem egy politikai program, hanem a valóság. Mi valóban figyelünk egymásra, meghallgatjuk a másikat, és elfogadjuk a másikat minden hibájával együtt. Nem mindig megy ez problémák nélkül természetesen, de közös szerelmünknek, a táncnak köszönhetően a Csallóköziben eddig minden nehézségen át tudtunk menni együtt. És ezt a közönség is látja, velünk együtt éli át ezt az érzést, amikor beül egy előadásra. Így az is részese lehet a világunknak, aki nem a színpadon táncol, hanem a nézőtéren ül. És ez hatalmas dolog.

Melyik az az előadás vagy pillanat, amelyre a legbüszkébb vagy a Csallóközi Táncegyüttessel töltött időd alatt?

A legnagyobb büszkeség az, amikor a gyerekeimet látom táncolni a színpadon.

Ha egyetlen szóval kellene jellemezned a női tánckar munkáját, mi lenne az, és miért?

Ahol sok nő dolgozik, azt a helyzetet lehetetlen egy szóval jellemezni.

Keszegh Zsuzsa 
A Csallóközi Néptáncegyüttes viseletgazdasszonya

Hogyan alakult ki a viselettár jelenlegi gyűjteménye, és milyen forrásokból származnak a ruhadarabok?

Tíz éve szinte a nulláról indult el a viseletraktár feltöltése. Kezdetben kevés pénzből és minimális eszközökkel dolgoztunk, így inkább csak rekonstrukciókat varrattunk, de idővel sok eredeti darabot is felleltünk. Ehhez nagyban hozzájárult a Facebook, ahol különféle csoportokban hirdettek hagyatékból származó viseletdarabokat, amelyeket élvezet volt felkutatni.

Ha választania kellene, melyik viseletet tartja a Csallóközi Táncegyüttes “ékkövének,” és miért?

Egyértelműen a zobori népviselet. Igaz, minden tájegység viselete lenyűgöző – a szlovák, az erdélyi, a moldvai –, de a szívem mégis a miénkhez, a felvidékihez húz. Gyönyörű eredeti martosi népviselet is megtalálható a raktárunkban, amely kidolgozottságával varázsol el, de számomra a zobori népviselethez semmi sem fogható. Ha valaki magára ölti, azonnal magabiztos tartást ad. Élvezet benne lenni. Az aprólékos hímzések, a tökéletesre szabott mellények, az apró pliszírozott szoknyák mind elkápráztatják a nézőt és a benne táncolót is.

Mi volt a legizgalmasabb kihívás, amivel szembesült egy különleges viselet helyreállítása vagy használata során?

Konkrétan ilyen kihívásunk nem volt, de gyakran előfordul, hogy ugyanazon koreográfiában más-más egyének táncolnak ugyanazon a helyen. Az, hogy mindenkire passzoljon az adott viselet, sokszor kihívás elé állít bennünket. Bevenni, kiengedni, leengedni, felhajtani – ez nemcsak az anyagoknak árt, hanem időigényes is. Sokszor csak a fellépés előtt derül ki, hogy alakítani kell valamin, így szinte „ráöltjük” a ruhát az adott személyre.

Milyen kihívásokkal találkozik a viseletek karbantartása és tárolása során?

A molyok a legnagyobb ellenségeink, de igyekszünk minden óvintézkedést megtenni ezzel kapcsolatban. Természetesen a szakadásokkal és a tánc közben kialakult kisebb balesetekkel is meg kell küzdenünk, amelyeket igyekszünk orvosolni.

Hogyan biztosítják, hogy a viseletek hitelesen tükrözzék egy adott régió hagyományait?

Együttesünk mindenképpen a hitelességre törekszik. Nagyon ügyes, szakértő viseletkészítőink vannak, akik közös konzultációkkal mindig a legjobbat hozzák ki az adott tájegység ruháinak rekonstrukciójából.

Ha egy modern divattervezővel dolgozhatna együtt, mit emelne ki a csallóközi viseletekből, amit inspirációként ajánlana?

Erre nem tudok válaszolni, mert nem vagyok egy divatőrült.

Ha egy viseletet kiállíthatna egy nemzetközi múzeumban, melyiket választaná, és milyen történetet mesélne róla?

A martosi viseletet. Gyerekkorom óta végigkíséri az életemet. Az első igazi viselet is éppen ez volt, amit Krausz Ági adott rám. Boldog és büszke voltam, elképesztően szépnek éreztem magam benne. Felnőttként is sokszor viselhettem, és gyakran visszatért az a gyermeki érzés bennem. Mert igazán jó zenére és szép viseletben lehet igazán jól táncolni.