ZSSK: Mostantól könnyebb lesz vonattal utazni Pozsony és Kijev közt

camera

1

ZSSK: Mostantól könnyebb lesz vonattal utazni Pozsony és Kijev közt

Illusztráció (Fotó: MTI) 

Megosztás

Tiszacsernyőben (Čierna nad Tisou) fogadták az első olyan vonatot, amely jelentősen megkönnyíti majd a Pozsony és Kijev közti átjárást, miközben arra is újabb lehetőséget biztosít majd, hogy az utasok Pozsonyból Kassára utazzanak - közölte a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK).

Az új R 961-es és R 964-es járatok lehetőséget biztosítanak majd arra, hogy az érdeklődők Pozsonyból Kassán, majd Tiszacsernyőn keresztül az ukrajnai Csap nevű településre jussanak, ahonnan több lehetőségük is nyílik olyan vonatra átszállni, amely biztosítja az ukrán fővárosba, Kijevbe való eljutást – közölte Dominik Drewický, a vasúttársaság szóvivője.

Az Ukrajnába utazók határátlépést megelőző ellenőrzésére, valamint a vámellenőrzésre Tiszacsernyőn, közvetlenül a vonaton kerül majd sor.

Denisa Žiláková közlekedési minisztériumi államtitkár szerint a két ország vasúti kapcsolatainak bővítése fontos lépés diplomáciai kapcsolataik erősítésének irányába is, emellett egy modern és teljesen összekapcsolt Európa fontos alappillére. Ezt követően azt is kiemelte, hogy egy efféle lépésnek különösen nagy szimbolikus ereje van abban az időben, amikor a háború családokat szakít el egymástól és nagyon sok múlhat azon, mennyire könnyű a két ország közti utazás.

(TASR)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program