1
Fotó: TASR
A kormánykoalíciónak magának kell kilábalnia az instabilitásból és megelőznie azt, hogy az ország kormányválsággal nézzen szembe - nyilatkozta Peter Pellegrini az STVR O 5 minút 12 című műsorának vendégeként vasárnap (12.15.)
Ezzel elsősorban Andrej Danko azon szombati (12.14.) kijelentéseire reagált, melyekben utóbbi azt állította, hogy Pellegrini már a szakértői kormány kinevezését tervezi. Elfogadhatatlannak tartja az efféle, a lakosság nyugtalanságát erősítő kijelentéseket, egyben pedig arra szólította fel Dankót, hogy inkább ő maga igyekezzen jobban hozzájárulni a kormány stabilitásához.
Emellett Pellegrini megcáfolta az SNS-elnök állításait, melyek szerint rossz lenne a kapcsolat közte és Robert Fico miniszterelnök közt, előbbi szerint ugyanis kapcsolatukat a teljesen szabványos és szakmai kommunikáció jellemzi.
Az államfő emellett kiemelte, sajnálattal figyeli pártján, a Hlason belül kialakuló ellentéteket, melyek szerinte jelentősen gyengítik azt, ugyanakkor bízik benne, hogy a karácsonyi időszak, hozzájárul majd azok elrendeződéséhez és a párt februári éves üléséig visszatér köreikbe a béke.
A politikai konfliktusok mellett kitért még az SNS civil szervezetekre vonatkozó törvényjavaslatára is, nyomatékosítva, hogy bár nem utasítja el azok finanszírozásának átláthatóbbá tételét, elfogadhatatlannak tartja a harmadik szektor szereplőinek megbélyegzését, ezért az, hogy hajlandó lesz-e aláírni az erre vonatkozó törvényt, nagyban függ majd attól, hogy néz ki annak végső megfogalmazása.
(TASR)