2
Fotó: KFC Komárom (Facebook)
Vasárnap két mérkőzéssel zárult a Niké-liga alapszakaszának 18. fordulója, egyúttal pedig véget ért a futballidény őszi szezonja.
A kiesés ellen menekülő komáromiak azt a Banská Bystricát fogadták, amelyet az idei szezonban már legyőztek idegenben. Elejétől fogva a violák voltak aktívabbak, és nem is kellett sokat várni az első komolyabb helyzetre – Rudzan távoli lövését Trnovský kapusnak kellett hárítania. A félidő derekán sikerült is betalálniuk a violáknak: Mensah szabálytalansága miatt büntetőt rúghattak, amit Šmehyl magabiztosan értékesített is. Rögtön a fordulást követően a besztercebányaiak próbáltak visszajönni a játékba, nagyobb arányban birtokolták a labdát, illetve a lövési próbálkozásokban is felzárkóztak a hazaiakra. A 68. percben viszont ismét betalált a hazai csapat, Ožvolda volt eredményes. A korábbi mérkőzéseken rájárt a rúd a komáromiakra azzal, hogy a játékvezetők rendre büntetőket ítéltek ellenük, most viszont pont az ellenkezője történt. A 83. percben Willwéber szabálytalanságát követően újabb tizenegyest rúghattak a violák, Trnovský viszont hárítani tudta Sylvestr lövését. Ami nem sikerült ekkor, az öt perccel később már összejött. A rendes játékidő vége előtt harmadszor is büntetőt ítéltek a komáromiak javára, ezt pedig Šmehyl már értékesíteni tudta. A Komárom tehát győzelemmel zárja a 2024-es évet, sikerének köszönhetően pedig feljött a 10. helyre, valamint pontszámban beérte a nyolcadik besztercebányaiakat és a kilencedik rózsahegyieket.
A játéknap másik mérkőzésén a második zsolnaiak nem bírtak a sereghajtó Skalicával. A vendég šošonoknak egyszer sem sikerült betalálniuk, ellenben a hazaiak tíz perccel a rendes játékidő vége előtt eldönthették volna a mérkőzést, ám Belko kapus hárítani tudta Mášik büntetőjét. Botlása miatt három pontra nőtt a Žilina hátránya a listavezető Slovannal szemben.
A vasárnapi eredmények:
KFC Komárom – MFK Dukla Banská Bystrica 3:0 (1:0)
Gólszerzők: 27., 89. Šmehyl (mindkettőt 11-esből), 68. Ožvolda
MFK Skalica – MŠK Žilina 0:0
ŠK Slovan Bratislava – FC DAC 1904 2:1 (0:0)
Gólszerzők: 57. Strelec, 69. Kashia – 65. Tuboly
AS Trenčín – MFK Zemplín Michalovce 0:0
FC Spartak Trnava – FC Košice 1:0 (0:0)
Gólszerző: 59. Kratochvíl
FK Železiarne Podbrezová – MFK Ružomberok 2:0 (1:0)
Gólszerzők: 7. Štefánik, 65. Yirajang
Piros lap: 32. Hladík (RUZ)
A bajnokság állása:
Góllövőlista:
Barseghyan (Slovan) – 14 gól
Strelec (Slovan) – 10 gól
Rymarenko (B. Bystrica) – 9 gól
Medved (Košice) – 9 gól
Bile (Žilina) – 7 gól
Trusa (DAC) – 7 gól
Ofori (Spartak) – 7 gól
Kaprálik (Žilina) – 6 gól
Kyziridis (Michalovce) – 6 gól
Yirajang (Podbrezová) – 6 gól