1
Peter Visolajský - Fotó: TASR
Az Orvos Szakszervezet bírálta Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi minisztert a háromoldalú egészségügyi érdekegyeztető tanács (tripartitás) rendkívüli ülésének összehívására, ugyanis szerintük az egyeztetésnek köztük, az orvosok és a minisztérium között kell zajlania.
Peter Visolajský szakszervezeti vezető kitart a kétoldalú tárgyalások mellett, ellenkező esetben szerinte ismét csak határozatlan időre elodázódik a megegyezés, miközben értékes időt veszítenek.
A miniszter vasárnapi kezdeményezését mediális színjátéknak tartják, amely nem vezet sehova. Hozzátették, valós megoldásokat keresnek, azzal együtt, hogy készek a kompromisszumokra.
“A jelenlegi helyzetben egyértelmű, hogy minél több ember vesz részt a vitában az egészségügy több ágazatából, különböző érdekekkel, annál kisebb az esélye, hogy konszenzusra jutunk” – jegyezte meg Visolajský.
Felhívta egyszersmind a miniszter figyelmét, hogy gondolja át, milyen reakciót váltanak ki a lépései az orvosok körében, mivel a vasárnapi bejelentéseivel csak eszkalálja az amúgy sem túl rózsás helyzetet.
Hasonló véleményen van egyébként a nővéri szakszervezet is, amely vasárnap este közölte, hogy az ilyen széleskörű találkozóra történő felhívást ebben a helyzetben inkább a megoldáskeresésért kifejtett igyekezet imitálásának tartják, mintsem valós szándéknak a krízishelyzet megoldására.
Csatlakoztak az Orvos Szakszervezet felhívásához, miszerint a lehető legszűkebb körben.