1
Fotó: Paraméter - illusztráció
Múlt héten két nap alatt hét személyt vettek őrizetbe, illetve indítottak ellenük eljárást a rendőrök Nagyszombat megyében. A gyanúsítottak rács mögött töltik az ünnepeket – közölte a rendőrség a Facebook-oldalán.
A Galántai járásban őrizetbe vettek egy 33 éves férfit, aki karambolozott, miközben megpróbált meglépni a rendőrök elől. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a férfit korábban eltiltották motorgépjárművek vezetésétől. Az illető emellett nem volt hajlandó drogtesztet végezni, így bírósági végrehajtás akadályozásának bűntette mellett tudatmódosító szer hatása alatt történő veszélyeztetéssel is meggyanúsították. Ugyancsak a Galántai járásban gyanúsítottak meg egy 48 éves férfit kapcsolati erőszak bűntettével, aki szóban és testileg is bántalmazta egy hozzátartozóját.
A Dunaszerdahelyi járásban magánlaksértéssel gyanúsítottak meg egy 36 éves férfit, aki jogosulatlanul hatolt be egy idegen telekre. Szintén magánlaksértéssel, valamint veszélyes fenyegetőzéssel gyanúsítottak meg egy 54 éves férfit a járásban.
A Pöstyéni járásban két személy kezén kattant a bilincs: egy 29 éves férfi fegyverrel fenyegetett egy másik személyt egy vendéglőben. Az elkövetőt veszélyes fenyegetőzéssel és garázdasággal gyanúsították meg. Lopás bűntette ügyében indítottak eljárást egy 28 éves férfi ellen. A Senicai járásban tiltott fegyverkezés és fegyverkereskedelem miatt került rács mögé egy 40 éves férfi.