Lövöldözés volt a keresztény magániskolában, többen meghaltak, köztük gyerekek

camera

1

Lövöldözés volt a keresztény magániskolában, többen meghaltak, köztük gyerekek

Illusztráció -TASR 

Megosztás

Halálos áldozatokkal járó iskolai lövöldözésnél kellett beavatkoznia a rendőrségnek a Wisconsin állambeli Madisonban - közölte a hatóság hétfőn.

Az Egyesült Államok északi részén fekvő szövetségi állam nagyvárosának rendőrfőnöke első sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy négy áldozatot találtak az Abundant Life Chritian School keresztény magániskola épületében, írja az MTI.

Shon Barnes szavai szerint a feltételezett lövöldöző egy fiatalkorú, akit beavatkozó rendőrök szintén holtan találtak az iskola épületében. A rendőri vezető kérdésre válaszolva elmondta, hogy az első megállapítások szerint a tettes az iskola diákja volt.

A járőrök késő délelőtt, 10 óra 57 perckor érkeztek az intézményhez bejelentésre – mondta a rendőrfőnök, aki azt is elmondta, hogy az érintett iskola bejáratánál nem volt fémdetektor.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy hét embert vittek kórházba lőtt sebesülésekkel, állapotuk a könnyű sebesüléstől az életveszélyesig terjed.

Az áldozatok és sérültek kilétét és életkorát egyelőre nem közölték, amit a hozzátartozók érdekeivel indokoltak.

A területet lezárták, és a lakosságot arra kérték, hogy kerülje el az iskola környékét.

Az Abundant Life Christian Schoolban csaknem 400 gyerek tanul, óvodáskorúaktól a középiskolásokig.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program