1
Lukáš Hoffmann (Fotó: TV JOJ)
Szerdán este holtan találták a TV JOJ szlovák színészét, Lukáš Hoffmannt, aki több ismert sorozatban és műsorban is szerepelt.
A 47 éves Hoffmann holttestét Pozsonyban, a Panónska utcában találták meg egy sátorban. A helyszínre rendőrök és mentők is érkeztek, de már nem tudtak rajta segíteni. Egyelőre nem ismert, hogy a színész halálát kábítószer-túladagoláss okozta-e – számolt be róla a TV JOJ.
Hoffmannt főként a Panelák című sorozatból ismerhették meg az emberek Szlovákiában, később aztán olyan sorozatokban is feltűnt, mint a Mafstory vagy az Odsúdené. Korábban több bűncselekményt is elkövetett, valamint drogfüggő volt, de miután sikerült letennie a szert, a TV JOJ esélyt adott neki a műsoraiban.
2018-ban viszont ismét előjött a függősége, noha akaratlanul. Intenzíven edzett, ugyanakkor erős hátfájdalmakkal is küzdött. Tudta, hogy ha akár egy fájdalomcsillapítót is bevesz, ismét visszatérhet a régi útra. Egy ponton viszont már képtelen volt elnyomni a fájdalomcsillapítás utáni vágyat. Akkor a csatornának úgy nyilatkozott, hogy noha orvoshoz fordult, egyre inkább kezdtek eluralkodni a függőséggel kapcsolatos gondolatai. Mint mondta, a gyógyszerfüggőség olykor nehezebb, mint a drogfüggőség.
Ezt követően ismét rászokott a kábítószerre is, majd az utcára került. Idén nyáron kereste őt a rendőrség, de aztán ő maga jelentkezett – noha már akkor egyértelmű volt, hogy fizikailag nagyon rossz állapotban van. Hoffmann két gyermekét hagyta hátra.