1

Jan Lipavský cseh külügyminiszter (Fotó: TASR/AP)
Nem szabad megsérteni Ukrajna területi egységét, mert a következmények súlyosak lehetnek - figyelmeztetett Jan Lipavsky cseh külügyminiszter abban az interjúban, amelyet pénteken között a Mladá Fronta Dnes című független cseh napilap.
A tárcavezető szerint az orosz álláspont, hogy a Nyugatnak el kellene ismernie a Krím félsziget és más ukrán területek Oroszországhoz csatolását, „lényegében Pandora-szelencéjének felnyitását eredményezné”, írja a Portfolio.
Ez pontosan az a müncheni forgatókönyv, amely 1938-ban nemhogy nem akadályozta meg a második világháborút, hanem éppen ellenkezőleg, annak a kitöréséhez vezetett. Ez az, amitől valóban óvni szeretnék
– jelentette ki a miniszter a megválasztott új amerikai államfő azon kijelentését kommentálva, hogy 24 órán belül lezárja az ukrajnai háborút. Hozzátette, hogy egyetért azzal a kijelentéssel, hogy erővel kell elérni a békét Ukrajnában, mivel szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök csak abból ért.
A cseh politikai vezetés kapcsolatai is felmerültek Szlovákiával, amely az elmúlt időszakban kifejezetten hűvössé vált. Csehország és Szlovákia nagyon közeli országok, csak most éppen háttal állnak egymásnak, az egyik a Nyugat, a másik pedig Kelet felé tekint.
Példaként felhozta: mandátumának ideje alatt ő már háromszor tárgyalt az amerikai külügyminiszterrel, míg szlovák partnere, Juraj Blanár Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel találkozott háromszor. Mindezek ellenére úgy véli, hogy a szlovákokkal továbbra is minden szinten tárgyalni kell.