19 embernek ad díjat Joe Biden leköszönő elnök, köztük Soros Györgynek, Lionel Messinek és Ralph Laurennek

camera

1

19 embernek ad díjat Joe Biden leköszönő elnök, köztük Soros Györgynek, Lionel Messinek és Ralph Laurennek

Joe Biden (TASR) 

Megosztás

Joe Biden, az Egyesült Államok leköszönő elnöke szombaton adja át az Elnöki Szabadság-érdemrendet (Presidential Medal of Freedom) összesen 19 embernek.

A 19 kitüntetett között vannak a Demokrata Párt legismertebb vezetői és támogatói, de a Biden által összeállított listán a sport, a szórakoztatóipar, a divat és a filmművészet híres személyiségei is szerepelnek – írja a New York Times-ra hivatkozva a Telex.

Díjat kap az ír énekes-dalszerző, Bono, akinek együttesét, a U2-t az elnök „Írország és Amerika közötti hídnak” nevezte. Megkapja a kitüntetést Hillary Clinton, akivel Biden alelnökként együtt szolgált, mikor amerikai külügyminisztere volt Obama első kormányában. Szintén átveheti a díjat Soros György, aki Biden szövetségesének számít, jelentős demokrata támogató. Ezzel az elmúlt években nem csak a magyar, hanem az amerikai közélet megosztó alakjává is vált, konzervatív kommentátorok és republikánus politikusok gyakran becsmérelik.

A sportolók közül Lionel Messi focista és Earvin Johnson kosárlabdázó kap Szabadság-érdemrendet. A színészek közül Michael J. Fox, Denzel Washington került a listára. Szintén elismerik Jane Goodall, tudós és természetvédő aktivista munkáját. A Biden által kitüntettek listáján szerepel még José Andres séf, Tim Gill szoftverfejlesztő és filantróp, Ralph Lauren divattervező, Bill Nye mérnök, David M. Rubenstein ügyvéd és üzletember, George Stevens Jr. író és producer, illetve Anna Wintour az amerikai Vogue magazin főszerkesztője.

Az elismerést posztumusz megkapja Ashton B. Carter korábbi védelmi miniszter, Fannie Lou Hamer civil aktivista, Robert F. Kennedy demokrata politikus és George W. Romney korábbi építésügyi és városfejlesztési miniszter. Elnöki Szabadság-érdemrendet egyébként maga Joe Biden is megkapta: 2016-ben Barack Obama leköszönő elnökként kitüntette a nyolc évig alelnökeként szolgáló politikust.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program