Pénteken terítékre kerül Fico moszkvai útja az európai ügyek bizottságának ülésén

camera

1

Pénteken terítékre kerül Fico moszkvai útja az európai ügyek bizottságának ülésén

Fotó: Facebook - Robert Fico 

Megosztás

Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök moszkvai útjáról és az Ukrajnán áthaladó gáztranzit felfüggesztésével kapcsolatos további lépésekről tárgyal pénteken a parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottsága.

Az európai ügyek bizottságának ülését az ellenzék kezdeményezte, a miniszterelnök pedig kedden megerősítette részvételi szándékát.

Fico 2024 decemberében Moszkvába látogatott, ahol találkozott Vlagyimir Putyinnal, az Orosz Föderáció elnökével, az ukrajnai háborúról és az energiaellátásról egyeztettek.

Az ellenzék élesen bírálta a kormányfő lépését. Fico ennek kapcsán leszögezte, mind a négy oldalon szuverén politikát hirdet, mindemellett tájékoztatta az EU legfelsőbb tisztségviselőit utazásáról és annak céljáról.

Andrej Danko, az SNS elnöke és egyben a parlament alelnöke a TA3 hétvégi politikai műsorában beszélt arról, hogy támogatta Fico moszkvai útját, sőt, ő maga is azt tervezi, hogy a következő napokban egy parlamenti delegációval ismét Oroszországba utazik.

Danko az orosz parlament vezetőjével, Vjacseszlav Volodinnal, a parlament felsőházának elnökével, Valentina Matvijenkóval és a kormány tagjaival akar találkozni Moszkvában. Hozzátette, a parlamenti delegáció hattagú lesz: a parlament két alelnöke, tehát ő maga és Tibor Gašpar (Smer-SD) mellett Adam Lučanský (SNS), Richard Glück (Smer-SD) és két parlamenti képviselő is részt vesz majd.

(TASR)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program