Pellegrini reagált Fico szavaira: „Szlovákiának szilárd helye van az EU-ban és a NATO-ban”

camera

1

Pellegrini reagált Fico szavaira: „Szlovákiának szilárd helye van az EU-ban és a NATO-ban”

Fotó: TASR - archív 

Megosztás

A Szlovákia külpolitikájáról szóló nyilatkozat, amit négy hónappal ezelőtt írt alá a három legfőbb alkotmányos tisztviselő, megerősíti, hogy Szlovákiának szilárd helye van az Európai Unióban és a NATO-ban – jelentette ki szerdán az elnöki palota.

Peter Pellegrini köztársasági elnök szerint a nyilatkozat egyúttal feljogosítja Szlovákiát arra, hogy szuverén külpolitikát folytasson a világ mind a négy égtáján – írja a TASR.

Az elnöki palota így reagált Robert Fico (Smer) szavaira, aki kedden kijelentette: közös állásfoglalás elfogadását javasolja a három legfőbb közjogi méltóság és a kormánypártok elnökei számára, amelyben lefektetnék Szlovákia további külpolitikai irányultságát és azokat az alapelveket, amelyekhez külpolitikájában igazodik.

Az államfő elégséges alapnak tartja a dokumentumot a mindennapi politikai munka elvégzéséhez. Ugyanakkor hozzátette: kész tárgyalni a témáról a három legfőbb alkotmányos tisztviselő találkozóján azt követően, hogy megválasztották az új házelnököt.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program