1
Fotó: TASR
A nemzeti szimbólumokról és használatukról szóló törvény értelmében a Szlovák Köztársaság állami himnuszának tekinthető e mű bármely bemutatása, amelynek dallama és szövege megfelel a törvény mellékletében található kottának. Erre hívta fel a figyelmet a belügyminisztérium, hangsúlyozva, hogy az állami himnusz semmilyen zenei feldolgozása nem lehet jogilag kizárólagos, és a belügyminisztérium sem rendelhet el egy adott zenei verziót - írja a TASR.
A tárca szóvivője, Matej Neumann emlékeztetett arra, hogy az új himnusz-zenei feldolgozás megrendelője a kulturális minisztérium volt, amely tavaly decemberben hivatalosan bemutatta azt a belügyminisztériumnak. „A kulturális minisztériumnak 2024. december 12-én adott válaszában a tárcánk javasolta, hogy az állami himnusz verzióját használják a jelentős és nyilvános események során, amelyeket az állami szervek szerveznek, valamint az állami tömegtájékoztatási eszközökben, továbbá a Szlovák Köztársaság képviseletében vagy más állami jelentőségű eseményeken” – erősítette meg Neumann. „Ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy a használatból nincsenek kizárva az állami himnusz más hangszeres vagy egyéb bemutatásai, amelyek a múltban születtek vagy a jövőben születnek majd” – tette hozzá a belügyminisztérium szóvivője.
Elmagyarázta, hogy az állami himnusz egyetlen konkrét hangszeres feldolgozása sem volt, nincs, és nem is lehet kodifikálva kizárólagosként. „Ez ugyanis kizárná az állami himnusz más zenei bemutatásainak jogi védelmét, ami nem áll Szlovákia érdekében” – jegyezte meg Neumann.
A DenníkN információi szerint a Szlovák Filharmónia kórusa, amely a szombati elnöki kitüntetések átadására készül, a korábbi himnuszváltozat kottáit kapták kézhez, így lehetséges, hogy amikor Peter Pellegrini államfő szombaton átadja a kitüntetéseket, nem az Oskar Rózsa által készített feldolgozás fog felcsendülni.
Az állami himnusz feldolgozását a kulturális minisztérium a Szlovák Filharmóniával együttműködve készítette elő. Az új feldolgozás 32 év után készült el, szerzője Oskar Rózsa szlovák zeneszerző, karmester és producer. Az új év első perceiben mutatták be. A kulturális minisztérium még az új feldolgozás bemutatása előtt közölte, hogy az a belügyminisztérium iránymutatása szerint ajánlott mint Szlovákia hivatalos állami himnusza, és egyúttal jelezte, hogy 2025. január 1. után is szankciók nélkül lehet használni a korábbi verziókat. A kulturális minisztérium fokozatosan tervezi bevezetni az új feldolgozást.