1
Donald Trump - Fotó: AP/TASR
Január elején a cseh CNN Prima NEWS számolt be róla, hogy Lubomír Zaorálek egykori cseh külügyminiszter szerint februárban Szlovákiába látogathat Donald Trump amerikai elnök. Az Aktuality utánajárt, mennyi valóságalapja van a hírnek, illetve annak, hogyan kerültek ilyen információk az egykori cseh miniszter birtokába.
Zaorálek a CNN Prima NEWS-ben beszélt arról, hogy mi minden közös Ficóban és Trumpban. Megemlítette, hogy mindketten inkább negatív álláspontot képviselnek Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel szemben, mindkettőjük ellen merényletet követtek el, de különféle ügyek miatt az igazságszolgáltatással is meggyűlt a bajuk. Zaorálek szerint így a két politikus találkozója logikus lenne.
Trump esetleges szlovákiai látogatásával kapcsolatban az egykori miniszter azt mondta, biztos kézből tudja, de még nem hivatalos az egész. Állítása szerint az információk a szlovák kormányhivatalból szivárogtak ki. Az amerikai elnök szlovákiai látogatásáról szóló információkat egyelőre senki sem cáfolta, illetve erősítette meg hivatalosan.
Az Aktuality szerint Miroslav Wlachovský és Rastislav Káčer egykori külügyminiszterek szkeptikusan állnak hozzá az egészhez, elmondásuk szerint nem tudnak Trump esetleges tervezett látogatásáról. Ugyanakkor Káčer nem tartja kizártnak az egészet, ugyanis szerinte az amerikai elnök „nagyon kreatív”.
Az amerikai elnök beiktatását január 20-án tartják, ezért Káčert meglepné, ha rögtön ezt követően mindjárt Szlovákiába látogatna. Hozzátette, hogy az amerikai elnök külföldi útjait több hónapos előkészületek előzik meg.
Az Aktuality egy meg nem nevezett forrása szerint reálisan nincs készülőben Trump szlovákiai látogatása, csupán a kormányhivatalban szeretnék nagyon, ha az amerikai elnök Pozsonyba látogatna, ezért kapcsolatot keresnek a csapatára. Valószínűleg ez az információ juthatott el Zaorálekhez is, aki aztán kissé más köntösben adta elő az egészet. Az egykori cseh miniszter viszont közölte a portállal, hogy semmit sem értett félre, csak azt mondta el, amit ő is megtudott. Hozzátette, nem járt utána az információnak, mivel hiteles forrásból származott.