Pénteken összeül az ország biztonsági tanácsa

camera

1

Pénteken összeül az ország biztonsági tanácsa

Robert Fico (TASR)  

Megosztás

Robert Fico (Smer-SD) kormányfő bejelentése szerint pénteken (január 10.) összeül az ország biztonsági tanácsa a kataszteri hivatalokban előállt helyzet miatt. Az üggyel kapcsolatban akkor nyilatkozik. A kormányfő ezt a brüsszeli munkalátogatásán tartott sajtótájékoztatón jelentette ki.

„Beszéltem minden érintett féllel. Úgy vélem, délelőtt világos utasítást kaptak, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot, közöljék a szükséges tudnivalókat” – mondta a kormányfő. Hozzátette, egyetlen ország sem tudja elkerülni, hogy ilyen támadást indítsanak ellene.

Részletesebb tájékoztatást a biztonsági tanács pénteki ülését követően ígért Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter is.

A belügyminisztérium szerdán megerősítette, hogy külföldről indított kiterjedt kibertámadás érte a járási hivatalok kataszteri osztályainak informatikai rendszerét. A kataszteri osztályokat megelőzésképpen átmenetileg bezárták. Juraj Celler, a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal (ÚGKK) elnöke kijelentette, a támadás során nem módosították a kataszteri hivatal adatbázisát, nem került sor a tulajdonosok és a tulajdonviszonyok megváltoztatására. A belügyminisztérium leszögezte, hogy nem felelős a kataszteri hivatal tevékenységéért.

Az ügyben a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (ÚBOK) nyomoz.

(TASR)

Kapcsolódó cikkek:

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program