Liz Truss volt brit miniszterelnök jogi úton követeli, hogy a mostani kormányfő ne vádolja őt a gazdaság összedöntésével

camera

1

Liz Truss volt brit miniszterelnök jogi úton követeli, hogy a mostani kormányfő ne vádolja őt a gazdaság összedöntésével

-illusztráció- (Fotó: TASR/AP) 

Megosztás

Liz Truss volt konzervatív párti brit miniszterelnök jogi következményeket kilátásba helyező átiratban követelte csütörtökön, hogy a mostani munkáspárti kormányfő, Sir Keir Starmer ne vádolja őt többé a brit gazdaság összedöntésével.

Az újkori brit politikatörténetben példátlan levélben Truss jogi képviselői azzal érvelnek, hogy Starmer állításai “hamisak és becsületsértők“, és súlyosan károsítják Truss közmegítélését.

A levél szerint Starmer kijelentései hozzájárulhattak ahhoz is, hogy Liz Truss a tavaly júliusi nagy-britanniai parlamenti választáson elveszítette képviselői mandátumát.

Truss ügyvédei közölték: a volt kormányfő éppen ezért követeli, hogy a mostani miniszterelnök haladéktalanul hagyjon fel azoknak az állításoknak az ismételgetésével, amelyek szerint Truss költségvetési intézkedései gazdasági összeomlást idéztek elő.

Keir Starmer szóvivője csütörtöki reagálásában úgy fogalmazott: valószínűleg nem a jelenlegi kormányfő az egyetlen az országban, aki osztja a Truss-kormány gazdaságpolitikájáról alkotott véleményeket.

Liz Truss 2022. október 20-án mondott le, miután a pénzügyminisztere, Kwasi Kwarteng által nem sokkal korábban előterjesztett átfogó – a piaci szereplők által azonban fedezetlennek és finanszírozhatatlannak ítélt – adócsökkentési program sürgős jegybanki beavatkozást is igénylő hatalmas pénzügyi felfordulást okozott.

A program bejelentése után mélységi rekordokra – egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe – zuhant a font árfolyama a dollárral szemben, az irányadó brit állampapírok hozama meredek emelkedéssel meghaladta a görög államadósság finanszírozási költségeit, és a Bank of England a pánik csitítása végett rendkívüli államkötvény-vásárlási intervencióra kényszerült.

Truss, aki Margaret Thatcher és Theresa May után az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke volt, alig 49 napig állt az akkoriban kormányzó brit Konzervatív Párt és a kormány élén, így a brit politikatörténetben ő töltötte be a legrövidebb ideig a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztséget.

Későbbi nyilatkozataiban Truss rendszeresen külső szereplőket vádolt bukásának előidézésével.

A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban közölt cikkében például azt írta, hogy “nagyhatalmú nemzetközi szereplők” összehangolt erőfeszítéssel érték el korai távozását, és e “külső beavatkozás” részese volt Joe Biden amerikai elnök is.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program