1
Fotó: TASR
A Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatalt (ÚGKK) ért kibertámadás Szlovákia történetében az eddigi legnagyobb volt.
Ezt Richard Takáč (Smer) földművelésügyi miniszter jelentette ki pénteken azt követően, hogy összeült a Biztonsági Tanács. Közölte, hogy a kataszteri hivatal birtokában van minden biztonsági mentés és adat, és senki sem fogja elveszíteni a tulajdonát.
„Hasonló nagy volumenű kibertámadást hajtottak végre szerdán és csütörtökön az Orosz Föderációban ugyanezen infrastruktúra ellen, és erős jelek, illetve gyanúk utalnak arra, hogy valószínűleg ezek a támadások Ukrajna felől érkeztek. Tehát olyan helyzetben vagyunk, amikor az ilyen kibertámadások a világon mindenhol már szinte standarddá váltak” – állapította meg Takáč.
Ivan Ivančin, a befektetésekért, régiófejlesztésekért és informatizációért felelős minisztérium államtitkára megerősítette, hogy minden adat gondosan biztonsági mentéssel rendelkezik, így nem áll fenn a veszélye a tulajdonosi adatok változásának vagy csalárd átírásának. „A támadás, amely működésképtelenné tette a rendszert, az infrastruktúrára irányult. Az adatok tiszták, teljesek és sértetlenek” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezt a több szintű biztonsági mentési rendszer garantálja. Ivančin hozzátette, hogy a következő napokban fokozatosan helyreállítják a kataszteri hivatalok működését, végül pedig azt a központi platformot is, amelyet a támadás célzott.
Richard Takáč korainak tartja Juraj Celler, az ÚGKK elnökének a támadás miatti menesztését. Előbb meg kell tudnia, hol és hogyan történt az eset. Elmondása szerint minden érintett szerv azonnal elkezdett dolgozni a támadás következményeinek elhárításán.
A belügyminisztérium és az ÚGKK szerdán megerősítette, hogy a kataszteri hivatal informatikai rendszerét, amelyet a járási hivatalok kataszteri osztályai használnak, egy külföldről érkező, kiterjedt kibertámadás érte. Emiatt a kataszteri osztályok munkahelyeit elővigyázatosságból ideiglenesen bezárták.
Juraj Celler a csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem történt beavatkozás a kataszteri adatbázisba, nem változnak a tulajdonjogi viszonyok.
Az ügyben a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (ÚBOK) nyomoz.