8
A komáromi Szinnyei József Könyvtár fotói.
Január 8-án került sor a komáromi Szinnyei József Könyvtár által meghirdetett „Év könyvtára – 2024” díj ünnepélyes átadójára.
Az „Év könyvtára – 2024” díj 1. helyezését a Naszvadi Művelődési Ház keretein belül működő könyvtár nyerte el, amely számos téren kimagasló teljesítményt nyújtott. A 2. helyezett a Szentpéteri Községi Könyvtár lett, amely ugyancsak bőséges programkínálatával, az olvasást és tanulást ösztönző rendezvényeivel, közösségépítő tevékenységével érdemelte ki az elismerést. A 3. helyezést a Martosi Községi Könyvtár foglalhatta el, amely elsősorban közösségépítő és kulturális tevékenysége, az olvasókkal való kapcsolattartás terén nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
A könyvtárak mellett a könyvtáros szakmában végzett sok éves munkásságának, kiemelkedő tevékenységének elismerése kapcsán egy könyvtárost is díjaztak, mégpedig Asztalos Mártát, a Naszvadi Könyvtár vezetőjét, aki a szakmában végzett több évtizedes aktív tevékenységéért, valamint a kultúra ápolása terén kifejtett munkásságáért érdemelte ki a díjat.
Ugyancsak díjban részesült Molnár László, a búcsi Esterházy János Községi Könyvtár könyvtárosa, aki rendkívüli elhivatottsággal több éves szünet után szervezte újjá és élesztette fel a település könyvtárát.