Kataszterkóma: Hitel nincs, ingatlaneladás nincs, kolaudáció nincs – dunaszerdahelyi és galántai szakembereket kérdeztünk

camera

4

Kataszterkóma: Hitel nincs, ingatlaneladás nincs, kolaudáció nincs – dunaszerdahelyi és galántai szakembereket kérdeztünk

Fotó: illusztráció 

Megosztás

Vasárnap óta kómában a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal által működtetett kataszteri nyilvántartás és a rá kapcsolódó rendszerek, és egy olyan művelet, ami eddig piszlicsárénak tűnhetett, most számos területen blokkolja a munkát. Hivatalokat és szakembereket kérdeztünk Dunaszerdahelyről, illetve Galántáról az ügyben.

„Hétfőn kaptunk egy e-mailt, melyben tájékoztattak, hogy van valamilyen probléma és be lesznek zárva a kataszteri hivatalok. Benne szerepelt, hogy várjuk a további utasításokat” – árulta el érdeklődésünkre Rudický Norbert, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárója.

Amit tudni lehetett az elmúlt napokban:

Rudický Norbert érdeklődésünkre elmondta, helyi szinten nincs értelme a Biztonsági Tanács összehívásának, mivel sem az emberek életét, sem a vagyonukat nem veszélyezteti semmi. A kataszteri hivatalhoz a szavai szerint egyébként beadványokat be lehetne adni, csak nincs értelme.

„Nem lehet bekapcsolni a számítógépeket, egyelőre nem lehet semmit tenni velük. Ekkora mértékben még nem történt ilyesmi. Mindenki várja az utasításokat, a többi hivatali főosztály is készenlétben van” – fogalmazott.

A kataszteri nyilvántartás ugyanis nemcsak egyetlen főosztályt érint a hivatalon belül, de arra szüksége van a földhivatali és erdészeti főosztálynak és a környezetvédelmi főosztálynak is. Azok az eljárások, melyek ezeknél a főosztályoknál zajlanak, szintén korlátozottan folyhatnak.

Érdeklődtünk arról is, mi történne, hogy ha a nyilvántartás huzamosabb ideig vagy teljesen elérhetetlen lenne. Az elöljáró erre elmondta, hogy minden megvan papír alapú térképeket és dokumentumokon, de azok ellenőrzése hosszú időt igényelne.

Jó tudni:

Esélytelen a kolaudáció

Az egyik legnagyobb terület, melyet a kataszterkóma érint, az építésügy. Hervay György, a dunaszerdahelyi Közös Építésügyi Hivatal igazgatója ennek kapcsán elmondta, hogy az engedélyeztetésre benyújtott új beadványokkal egyáltalán nem tudnak fogalkozni ezen a héten.

„Olyan beadványoknál, amelyekhez még nem volt kinyomtatva kataszteri térkép, tulajdonlapok, nem tudunk foglalkozni, mert nem férünk hozzá. Nem tudjuk megnézni azt sem, hogy kik a szomszédok, kit kellene az eljárásról kiértesíteni” – szögezte le.

Ha rendelkezésre állnak ezek az információk az eljárások egy korábbi szakaszából, akkor a kolaudációs eljárás már lefolyhat, de a folyamatnak más szakemberek is részei, például a geodéták, akik a geometriai tervet készítik.

Nem tudják elhelyezni az épületeket a térképen

Blazsek Csaba galántai geodéta kifejtette, hogy munkájuk 80%-ban a kataszteri geodéziához kötődik, melynek lényege, hogy az ingatlanokat bemérjék, és az adatok alapján bejuttassák a kataszteri nyilvántartásba.

„Ebből a nyilvántartásból jutunk hozzá az ingatlanokkal kapcsolatos adatokhoz, térképekhez, tulajdonlapokhoz, az egyedi azonosítónkon keresztül olyan információkhoz is, melyekhez az átlagemberek nem. Ez viszont most teljesen le van blokkolva, nem elérhetőek az oldalaik. Tehát nemcsak a laikusok, de a szakemberek számára sem – húzta alá – Van egy másik rendszer, amit az Geodéziai és Kartográfiai Intézet működtet, ez pedig az SKPOS, vagyis Szlovák Térbeli Megfigyelő Szolgálat, amely a GNSS (Globális Navigációs Műholdrendszer) technológián alapuló helymeghatározást támogatja. Ma ahhoz, hogy valamit lemérjünk, rá kell kapcsolódnunk erre a rendszerre, ez biztosítja a kapcsolatot a műholdak és gépeink között, garantálva a pontosságot. Most ez a rendszer sem működik.”

Magyarul, a geodéta ugyan le tudja mérni az épületeket, például azok hosszát, szélességét, de nem tudja elhelyezni a térképen. „Vannak régi metódusok, melyek alapján ezt is meg tudnánk határozni, számítógépen levezetve a megfelelő képleteket, de a modern mérési módszerek megkövetelik az SKPOS használatát” – jegyezte meg.

Az általuk készített geometriai tervre szükség van a használatbavételi (kolaudációs) engedélyek kiadásához, de más jogi műveletekhez is, így anélkül ezek nem zárulhatnak le. Hervay György elmondta, hogy a szükséges dokumentumokat a rendelkezésre nem álló adatok nélkül legfeljebb előkészíteni tudják.

„Az ügyfél maga hozhatna térképet, de azt pedig csak a kataszteri hivataltól tud kikérni, ami pedig most nem működik. Állandóan kapcsolódunk a kataszteri portálokra, ellenőrizzük, nekünk ezekre az adatokra szükségünk van, és most nem jutunk hozzájuk” – hangsúlyozta.

Gondok az ingatlaneladásoknál, hitelfelvételeknél

Ugyancsak problémát jelent az ingatlanokkal kapcsolatos adatok hiánya az ingatlankereskedők és hitelügyintézők számára. Miške Tamás, a Bosen Group ingatlanközvetítő iroda, illetve a ČSOB biztosító dunaszerdahelyi kirendeltségének vezetője is elmondta, csak azokat az ügyeiket tudják lefolytatni, amelyekhez már benyújtottak vagy kinyomtattak tulajdonlapokat a közelmúltban.

„Amikor felveszünk egy ingatlant a rendszerünkbe, ellenőrizzük a kataszteren keresztül, hogy mekkora, milyen telekrészek és parcellaszámok tartoznak hozzá. Ezt most csak úgy tudjuk oldani, ha az ügyfél rendelkezik friss tulajdonlappal. Ingatlaneladásnál az adásvételi szerződést nem tudjuk kiállítani, mivel nem tudunk a mai naphoz aktuális adatot kiállítani. Most épp van két ingatlanunk is, aminek az eladása emiatt csúszik” – magyarázta.

Azzal folytatta, hogy a bankok anélkül nem folyósítják az ügyfeleiknek a hitelt, hogy a jelzálogszerződést beiktatnák a kataszteri nyilvántartásba. Sokaknak viszont ilyen hiteleknél határidőik vannak a fizetésre.

Ugyanez érvényes a hitelek refinanszírozására, amelyek dátumhoz kötődnek, viszont ha adott időpontban, a kamatrögzítés lejártakor nem kaphatnak információt az ingatlanról, amelyet leterheltek a hitellel, akkor nem tudják refinanszírozni ingyen, csak később, illeték fejében.

Érinti a leállás a biztosításokat is, noha nem olyan nagy mértékben, mint az előbbi területeket. Miške kifejtette, hogy egy lakásbiztosítás esetében előfordulhat, hogy az ügyfél nem tudja a lakása számát az adott lakóházon belül, ezt pedig a kataszteri nyilvántartásból nyerhető ki, ugyanakkor szükség esetén később is pótolható. „Káresetnél a likvidátor megnézi a tulajdonlapot, most ezt nem tudja. Nem tudok viszont olyasmiről, hogy a napokban ilyesmi miatt nem térített volna a biztosító kisebb károkat. Ha viszont például leég egy ház, akkor biztosan megvárnánk, míg a nyilvántartás helyreáll” – fejtette ki.

A kataszteri nyilvántartás az ország egyik legfontosabb információs rendszere, a fent leírtakból is érezhető, hogy mennyi területet érint, és a sornak itt még koránt sincs vége.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program