1
Peter Pellegrini (TASR)
Valós előnyökkel kellene járnia annak, hogy Szlovákia új külföldi partnereket keres – jelentette ki Peter Pellegrini államfő pénteken a Nemecká településen (Breznoi járás) tartott megemlékezésen. Emlékeztetett, hogy Szlovákia helye az Európai Unióban (EU) és a NATO-ban van.
„Az rendben van, hogy a kormány új vektorokat akar keresni a külpolitikában, de ez nem állhat pusztán teátrális találkozókból, amelyeknek nincs semmi reális hasznuk Szlovákia számára” – mondta az államfő.
Szavai szerint Szlovákiának szuverén módon kell fejlesztenie diplomáciai kapcsolatait mind a négy világtáj felé, és a kormányfő kijelentéseiből számára nem az következik, hogy megkérdőjelezné Szlovákia EU- és NATO-tagságát. „Az ő szemléletéből fakadó retorikai stílusváltásként tekintek a nyilatkozataira” – pontosított Pellegrini.
A más égtájak felé fordulásnak nem szabadna csökkentenie a szövetségeseinkkel fenntartott kapcsolatok értékét, és úgy véli, a külföldi találkozókat nem reklámtevékenységként kellene kezelni, melyeknek valódi hasznuk nincs. „Sőt ellenkezőleg, bizalmatlanságot keltenek nyugati szomszédságunkban” – fűzte hozzá
Az államfő elmondta, nem tájékoztatták a kormányfő moszkvai útjáról. „Még nem volt alkalmam beszélni erről a kormányfővel, amikor lesz, rákérdezek látogatásának eredményére” – zárta Pellegrini.