Kevés a bűnöző?! A főügyész egy gimnazistát csesztet és sodor veszélybe

Történt ugyanis, hogy az államfő és az oktatási miniszter kitüntette a tanulmányi versenyeken kimagasló eredményeket elérő szlovák diákokat és felkészítő tanáraikat. Ez egy szép és hasznos gesztus. A fiatalok nemzetközi szinten értek el 1-3. helyezéseket az olimpiászokon, vagyis nem valami „adományozott” plecsnit kapnak, hanem valódi munkával, az ország és tudománya láttatásával, teljesítménnyel érdemelték ki az elismerést. Ezt nem azok kapják, akiknek adják (pl. az élet iskoláját végzettek sem kapnak ilyet – mondom a fészbukhuszároknak), hanem az arra mérhetően érdemesek. Következésképpen ez az a fajta kitüntetés, amelyet nem szoktak visszautasítani.

Simon Omaník pozsonyi gimnazista is átvette, oda is állt egy közös fotóra a köztársasági elnökkel és az oktatási miniszterrel, megtisztelve ezzel a két hivatalt és az eseményt. Pellegrini kézfogását azonban egy diszkrét, de határozott mozdulattal elutasította.

Na lett is ebből haddelhad!

Ami jó. Hiszen eddig a középiskolások hangja nem nagyon hallatszott. Pedig van nekik. A miniszter kénytelen ezt hivatalból szóvá tenni, csakhogy a srác most már kap hideget, meleget sokaktól, felrobbant az internet. Ami szintén jó, mert végre látható, hogy az a generáció minden ellenkező hírrel szemben nem rezignált a társadalomra, nem zárkózik el, és nem bújik el a valóság elől a virtuális világba. Ébresztő, felnőttek! Csakhogy ez a generáció – illik, vagy sem, kedves oktatási miniszter úr – kénytelen ilyen látványos gesztusokkal áttörni azt az információtömeget, valamint propagandafalat, amely mögül a szarvacskái ki kell kandikáljanak. Ha illedelmesen megírta volna a véleményét az iskolai lapba, tegyük a kezünket a szívünkre, annak nulla hatása lett volna. Így elmondhatta az indokait a sajtónak, egy ország értesült arról, hogy már egy gimnazista is képes (jobban mondva igenis képes!) látni és elítélni a politikusok hazugságait, képmutatását, erkölcsi hibáit. És meg kell őt hallgatni. Kiérdemelte.

Abban igaza van a miniszternek, valamint más ejnye-bejnyézőknek, hogy ez nem kívánatos viselkedés, képesnek kell lennünk a kölcsönös kézfogásra. Igen. Normális ország, normális társadalmában, normális körülmények között igen. Csakhogy ez a srác éppenséggel arra irányítja rá lankadó figyelmünket, hogy ezen már túl vagyunk. Itt már – miközben két kormánypárt politikusai Moszkvában nyalják a tömeggyilkosok valagát és dicsérik a fővárosuk wécépapírellátását (komolyan!) – nem azok a viselkedési normák, amik voltak. S ha az ország elnöke hazudozhat (amit Omaník az indoklásában meglepő felnőttséggel kifejt), ha a képviselőink és vezetőink minden szomszédunkkal és szövetségesünkkel konfliktusba kényszerítik az országunkat, akkor ne tessék kérem egy őszinte gimnazistán számon kérni egy nyamvadt kézfogást! Mert nem lehet, sőt nem is illik. Talán már nem is erkölcsös… De ennél sokkal erkölcstelenebb, amit inkompetens – szó szerint nem ez a dolga! – lépésével a főügyész tett.

A mi generációnknak látnia kell, hogy a gyermekeink szabadságot meghatározó vonala máshol van, mint a mi, kompromisszumokkal teli életünkben (70-es születésű vagyok…), mert ők már megtapasztalták a szabadságot, szemben velünk, akik csak most próbáljuk megkeresni magunknak, és még nem tudunk benne rendesen tájékozódni (nekünk poszttraumás szindrómánk van attól, hogy gyermekkorunkban nem ismertük a szabadságot, nem tanultunk meg élni vele – de ez egy külön téma…). A fiataloknak tudniuk kell, ahogy én ’89-ben diákként nem tudtam, de nagyon reméltem, hogy ha kell, a szabadság, a demokrácia, a közjó stb. érdekében apák, anyák és nagyszülők vonulnak majd velünk/velük, értük az utcára, ha kell. Hogy számíthatnak rájuk. És nem csak azt mondják nekik, hogy ez így valószínűleg nincs rendjén, ez kicsit neveletlen húzás… Egyébként mi inkább nem mennék az utcára, de! Nekem pl. ráment a fiatalságom, én már leéltem a magam éveit a vöröszászló árnyékában, és senki nem kényszeríthet rá, hogy még egyszer úgy éljek! És a gyerekeimet sem. Nem vagyok egy nagy optimista, ezért is örülök a reménynek. A fiatalember lehet, hogy nem cselekedett túl jólnevelten, ahogy egy normális társadalmi helyzetben cselekedni szokás. Ám a világ – és az elnöki hivatal tekintélye – nem omlott össze. Ha mégis, akkor már úgyis kimondhatjuk rá az áment. Az viszont biztos, hogy a srác helyesen mutatott rá politikusaink azon rossz cselekedeteire, amelyektől a világunk valóban összeomolhat. Most, hogy a főügyész nekiment Omaníknak, pedig nem dolga, nem kompetenciája, potenciális támadásoknak tette ki, holott védenie kellene. Ahogyan sok politikus a „buzizással” a Tepláreň előtt meggyilkolt melegeket is támadásoknak tette ki. Mert bunkó emberek erőszakra feljogosítva érzik magukat, ha a vélt igazságuk esetleg egyezik a főügyész tévedésével.

A žilinkai képmutatást jól szemlélteti, hogy amikor Blaha a tömeg előtt ordítva bélyegezte amerikai kurvának az államelnököt, Žilinka főügyész kussolt és lapított, mint tetű a var alatt… Egyetlen szóval, de még csak egy fél szóval sem féltette az elnöki hivatal tekintélyét. Blaha pedig nem egy gimnazista diák volt, hanem parlamenti képviselő és a Szlovák Tudományos Akadémia alkalmazottja (képviselői mandátuma alatt nem lehet kirúgni…), ha jól tudom.

Nincs kivel foglalkoznia a főügyész elvtársnak? Kevés a bűnöző?