Elegük van a Smerhez való közeledésből, találkozóra hívja a pártelnököt a HLAS négy képviselője

camera

1

Elegük van a Smerhez való közeledésből, találkozóra hívja a pártelnököt a HLAS négy képviselője

Samuel Migaľ (Fotó: TASR) 

Megosztás

Találkozóra hívja Matúš Šutaj Eštok pártelnököt a HLAS-SD négy kritikus képviselője, Samuel Migaľ, Radomír Šalitroš, Ján Ferenčák és Roman Malatinec szerint ugyanis a párt, a jelenlegi pártelnök vezetése alatt hátat fordított korábbi értékeinek és csak a SMER kegyeit keresi.

A képviselők nyilatkozatukban arról számoltak be, hogy több alkalommal is kérték már a párton belül Šutaj Eštoktól, hogy kommunikáljon közvetlenül és átláthatóan, nem tett ennek eleget így nyilvánosan hívják tárgyalásra – derül ki a SME beszámolójából.

Úgy gondolják, a párt ahelyett, hogy előzetes ígéreteivel összhangban a modern és konstruktív politikát képviselve a józan ész hangja lenne”, túlzottan közel került Robert Fico miniszterelnök személyes érdekeinek támogatásához, ennek pedig véleményük szerint mihamarabb véget kell vetni. Kiemelték ugyanakkor, hogy Fico továbbra is támogatásukat élvezi, céljuk pedig a koalíciós helyzet mihamarabbi, de legkésőbb az első, február eleji parlamenti ülés előtti rendezése.

Leginkább január 21-ét látják ideális időpontnak a találkozó megszervezésére, amikor Fico Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel találkozik, majd elutazik Davosba, hogy részt vegyen az ott megrendezésre kerülő Világgazdasági Fórumon. Emellett az ellenzék erre a napra tette a miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos rendkívüli ülést is.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program