Béke helyett kereskedelmi háború? – mit tartogat Európa számára Trump visszatérése? 

Megosztás

A Kontextus adásainak keretein belül olyan aktuális társadalmi, kulturális, vagy épp politikai témákat járunk körbe meghívott vendégeink segítségével, amelyek akár hazai, akár nemzetközi, akár egyszerre mindkét kontextusban egyaránt meghatározóak. A 2025-ös év első adásában, Donald Trump, második alkalommal megválasztott amerikai elnök beiktatása adott alkalmat arra, hogy közelebbről megvizsgáljuk, mit hozhat Európa és az európaiak számára a megdöbbentő és botrányos kijelentéseiről ismert populista elnök gazdaságpolitikája. A beszélgetés vendége Pogátsa Zoltán, ismert magyarországi közgazdász és szociológus volt.

Adásunk során részletes bemutatásra került Trump tervezett gazdaságpolitikája, amely az egyértelmű „ellenfélként” megjelölt Kína mellett komoly szigorításokat vethet ki akár a legjelentősebb amerikai kereskedelmi partnerként számon tartott Európai Unióra is. Trump ígéreteinek megvalósulása ugyanakkor megkerülhetetlenül az EU válaszlépéseit is magával hozná, az így kialakuló, új világgazdasági feltételek pedig kétség kívül hátrányosan érintenék a fizetésből élő európai állampolgárokat, így értelemszerűen minket is. Bár az említettek, különösen Trump kiszámíthatatlanságát ismerve nincsenek kőbe vésve és egyelőre csak találgatni tudunk, jobb ha tisztában vagyunk azzal, az európai jobboldali populisták „pajzson hordozott” tengeren túli hősének döntései komoly hatással lehetnek hétköznapi életünkre.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program