1

Luboš Blaha (Fotó: TASR)
A Smer európai parlamenti képviselői, Erik Kaliňák, Judita Laššáková és Ľuboš Blaha a Progresszív Szlovákia EP-képviselőivel, Lucia Yarral, Ľubica Karvašovával és Martin Hojsíkkal a JOJ 24 televízió műsorában vitáztak. A beszélgetés végén a progresszívek elkerülték a kézfogást Blahával, később pedig meg is magyarázták, miért döntöttek így.
„Ha valaki megkérdőjelezi a tagságunkat az EU-ban, összeesküvéseket sző, hazudik, undorító módon beszél más véleményt valló emberekről, akkor az embernek egyszerűen nincs kedve kezet fogni vele” – mondta az EP-képviselő a TVNOVINY.sk-nak.
Ugyanilyen állásponton volt Lucia Yar is. „Nem volt kedvem kezet rázni valakivel, aki verbálisan támadja az összes ellenfelet, alpári módon viselkedik, sértegeti és támadja őket, hazudik róluk, ahogy azt a szóban forgó műsorban is tette. Továbbá, Blaha úr évek óta Szlovákia érdekeivel ellentétesen cselekszik, és annak a Smer pártnak a tagja, amely mostanában már a Szlovákia EU-ból történő kilépését emlegeti” – tette hozzá sz EP-képviselő. A Smer egyelőre nem reagált a történtekre.
Ez már a második ilyen nyilvános gesztus volt az utóbbi hetekben. Január közepén egy diák visszautasította Peter Pellegrini köztársasági elnök kézfogását az elnöki palotában, a nemzetközi olimpiászokon kimagasló eredményt elért tanulók kitüntetési eseményén. A diák azzal indokolta a döntését, hogy Pellegrini hazugsággal és csalással vált államfővé. A köztársasági elnök a történtek után közölte, tiszteletben tartja, hogy a diák visszautasította a kézfogását. Robert Fico miniszterelnök viszont arrogáns és gyűlöletkeltő stílusban reagált az esetre.