1

Fotó: TASR
A Spišská Stara Ves-i gimnázium sem iskolapszichológust, sem más mentális jóléti szolgáltatásokat nem biztosított, de befogadásra specializálódott támogatócsoport sem működött az oktatási intézményben - számolt be róla Katarína Matejková, az Állami Tanfelügyelet szóvivője a tavaly novemberi vonatkozó ellenőrzés tapasztalatai alapján.
A szóvivő beszámolója szerint az, hogy az iskola más feltételek mentén eleget tett-e a diákok biztonságának- és a befogadás feltételeinek megteremtéséért, egyelőre kiértékelés alatt áll, a mentális segítséget nyújtó szakember hiánya azonban komoly hátrányt jelent ebben a kérdésben.
Matejková a tragikus eset kapcsán kiemelte, hogy széles körben elterjedt probléma az iskolaipszchológus hiány, állítása szerint pedig a tanfelügyelet a helyzet kezelésén dolgozik, amelyben kulcsszerepet játszana a szükséges anyagi források bebiztosítása, mind a szakemberek fizetéseire, mind a szükséges eszközök beszerzésére.
A késelésről írtuk
A kérdés kapcsán Tomáš Drucker (HLAS) oktatásügyi miniszter is megszólalt, kiemelve, azon dolgoznak, hogy minden iskola számára elérhetővé váljanak a pszichológiai szolgáltatások, ez ugyanakkor egyelőre nem megoldható. Nyilatkozatában azt is kiemelte, hogy a tragédia helyszínéül szolgáló gimnáziumban a lehető leghamarabb biztosítanak be iskolai pszichológust, emellett pedig anyagi segítséget nyújtanak számukra helyiségeik felújítására.
(TASR)