1
Fotó: Cséfalvay Á. András
Megosztás
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szombati posztjában elárulta, hogy szinte naponta kap halálos fenyegetéseket, sőt, a családját sem kímélik ezen a téren.
Eddig nem terelte jogi útra ezeket az eseteket, most azonban úgy döntött, hogy feljelentést tesz. A neki címzett legfrissebb fenyegetésben – amit a Facebookra is posztolt – ez áll:
„Halál rátok!!! Ütött az óra!!!“
A magyar ellenzéki politikus ezt írta a történtekről a közösségi oldalon látható bejegyzésében:
„Eddig nem tettem feljelentést, de most próbaképpen teszek. Bár egészen nevetséges módon még a fél éve tett feljelentéseknél sem jutott el odáig a ügyészség, hogy legalább sértettként kihallgasson.”