1
Fotó: AP/TASR
A TikTok jelenlegi tulajdonosa a kínai ByteDance, Donald Trump viszont már beiktatása jelezte, hogy amerikai cégeknek kellene felvásárolniuk a TikTok 50%-át.
„A ByteDance nem hagyná el ezt a vállalkozást, de minimalizálnák a kínai tulajdonrészt” – állítják az NPR amerikai közszolgálati rádió névtelen forrásai.
Az információk szerint a TikTok algoritmusait, adatgyűjtését és szoftverfrissítéseit az Oracle felügyelné, amelynek felhőalapú szerverein már most is az Egyesült Államokban tárolják az alkalmazás felhasználóinak adatait. Az NPR szerint ugyanakkor egy másik lehetséges befektető a Microsoft lehet.
Az NPR szerint az Oracle és a Fehér Ház képviselői pénteken tárgyaltak az ügyről, és a következő találkozóra a jövő héten kerül sor.
A közösségi alkalmazás amerikai cégének értékesítéséről egy tavaly tavasszal kétpárti támogatással elfogadott törvény rendelkezik. A jogszabály 270 napot adott a kínai tulajdonosnak, a ByteDance-nek arra, hogy amerikai befektetőknek adja el az alkalmazást az Egyesült Államokban működtető érdekeltségét.
A határidő lejárta után a törvény értelmében a TikTokot el kell távolítani az amerikai Apple és Google alkalmazásboltokból, és fel kell adni a hozzáférést a működéshez szükséges technikai infrastruktúrához is. A törvény magas, felhasználónként 5000 dolláros büntetést ír elő azokra az amerikai szolgáltatókra, amelyek a határidő lejárta után továbbra is kínálják a TikTokot.
Joe Biden leköszönő amerikai elnök kormánya bejelentette, hogy a következő adminisztrációra bízza a törvény végrehajtását.
A TikTok két nappal Trump beiktatása előtt felfüggesztette működését az Egyesült Államokban. Elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is.
Donald Trump másnap jelezte, elnöki rendeletben oldja fel a közösségi oldal működésének felfüggesztését előíró jogszabályt, a TikTok pedig ezt követően újraindult.