MOL-liga: Magabiztosan győzött a HC DAC a Hodonín ellen

camera

2

MOL-liga: Magabiztosan győzött a HC DAC a Hodonín ellen

Forrás: HC DAC - Facebook 

Megosztás

A HC DAC Dunaszerdahely fantasztikus teljesítményt nyújtott a MOL Liga 15. fordulójában. A sárga-kékek szombaton léptek pályára a Városi Sportcsarnokban, ahol magabiztos győzelmet arattak a HK Hodonín csapata ellen.

Az első félidő végére a HC DAC már jelentős előnyt épített ki, amelyet a második játékrészben tovább növeltek. A szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek a csarnokban, és végig lelkesen buzdították a csapatot. Ez az újabb siker tovább növelte a HC DAC helyét a tabella élén.

„Ismét két pontot szereztünk a mai mérkőzésen. Kicsit nehezen lendültünk játékba, és ez meg is látszott a mérkőzés alakulásán. Az első félidő közepétől azonban helyreállt a rend; a védekezésünk keményebbé vált, és a támadójátékunk is viszonylag látványosra sikeredett. Ennek köszönhetően magabiztos előnnyel vonulhattunk szünetre.

A második félidőben már közönség szórakoztató kézilabdát láthattak szurkolóink. A védekezésünk ekkor már nagyon jól működött, ennek eredményeként könnyű gólokat szereztünk, és a felállt fal ellen is eredményesek tudtunk lenni. Elégedett vagyok, és gratulálok a lányoknak a teljesítményükhöz” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

MOL Liga 15. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely – HK Hodonín: 37-22 (17-10)

A DAC-ban a legtöbb gólt szerezték: Desortová 9, Rajnohová 6, Čočaj 5

A mérkőzés megtekinthető alább:

További eredmények:

MŠK Iuventa Michalovce – DHK Zora Olomouc 37:24 (18:15)

HK Slovan Duslo Šaľa – DHC Plzeň 25:20 (14:10)

A TABELLA (Forrás: slovakhandball.sk):

(hcdac)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program