Nehogy már eredményesek legyenek a Fico-kormány vesztét követelő tömegek!

camera

1

Nehogy már eredményesek legyenek a Fico-kormány vesztét követelő tömegek!

Fotó: MTI 

Megosztás

Feltalálta volna a spanyolviaszt egy Bencsik András nevű kvázi újságíró? Az a propagandista, aki hivatásszerűen sündörög honi eltartói, meg minden oroszok alfelénél.

Ez a figura nemes egyszerűséggel pozsonyi Békemenetnek definiálja találmányát. Politikai portékáját pedig mintegy gyógyszerként kínálja újdonsült „szlovák barátainak“. Nehogy már eredményesek legyenek a Fico-kormány vesztét követelő civilek tömegei. Amelyek „az ukrán Majdan-forgatókönyvet alkalmazzák Szlovákiában” – Bencsik szerint.

Nem igazán kellett megerőltetnie magát ennek a médiakuruzslónak, hiszen tulajdonképpen Fico szájából is ki-kifröccsen némi majdanozás. Belé vélhetően ugyancsak a Kreml propagandabunkerében került néhány vodkával leöblítve. Vagy esetleg úgy, hogy elkerülendő Fico idült alkoholizmusának vádját, egy tányér borscsba keverték legutóbb? Ahogyan azt a csattanó maszlag főzetével a méregkeverők szokták?

Bár lehetséges az is, hogy mindez egy gagyi összeesküvés-elmélet. Annál is inkább, mivel Fico tarsolyában eleve ott lapulhat ifjúkommunista kora óta akárhány népbutulást okozó maszlag receptje.

Ne is kutassuk hát az ízetlenkedő majdanozás eredetét, mert sokkal inkább röhejes, mintsem hatékony az. Akkor is, ha ez a pozsonyi Békemenetért kiáltó, haszonleső Győzike-féle bohóc az ellenkezőjét hiszi. Mármint, hogy Pozsonyban jelenthetne bármit is egy Magyarországról importált, pártlakájoktól, lejárt szavatosságú komédiásoktól és hangyás híveiktől, hemzsegő Békemenet. Ami már Budapesten is csak azért néz ki úgy, mintha működne, mert a magamutogató csicskahorda azt képzeli magáról, hogy valami fasza gyerekek ők…

Szóval olyan ez a bencsiki agyrém, mint amikor egy falusi csodadoktor tukmálja rád lószarból préselt, mindent is gyógyító kínai piruláit.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program