1
-illusztráció- (Fotó: Pixabay)
Januárban az Egyesült Államok Utah államában egy idősotthonban a rendőrök előállították a 66 éves Gideon Castrót. Castro ellen emberölés miatt emeltek vádat, a nyomozók szerint 1977-ben ő ölhette meg az akkor 16 éves Momohara Dawnt.
Down holttestét 1977. március 21-én találta meg egy tanár a Hawaii fővárosában, Honoluluban található McKinley középiskola egyik második emeleti termében. A lány testéről részben hiányzott a ruha, és egy narancssárga anyag volt a nyaka köré tekerve. A rendőrség akkor abból indult ki, hogy megerőszakolták, majd megfojtották – – írja a CNN-re hivatkozva a Telex.
A rendőrség nyomozni kezdett, de egészen mostanáig nem jutottak el odáig, hogy valakit meg tudjanak gyanúsítani a gyilkosság elkövetésével.
A most előállított Castro és fiútestvére azok között az iskolatársak között volt, akiket a nyomozás első szakaszában hallgattak ki a rendőrök. Castro azt mondta nekik, hogy előző évben találkozott először lánnyal, utoljára pedig egy ünnepségen, ahol körülbelül negyed órát beszélgettek.
Annak ellenére, hogy a rendőrség sok szálon el tudott indulni a nyomozással, végül senkit nem azonosítottak gyilkosként. Egészen 2019-ig, amikor döglött aktákkal foglalkozó nyomozók DNS-mintát nem vettek Down rövidnadrágjából és fehérneműjéből.
A nyomozók 2020-ban azonosították egy férfi DNS-ét a ruhákon, majd 2023-ban kaptak egy olyan tippet, hogy Castro vagy a testvére lehettek az elkövetők. A hawaii nyomozók ezután az USA szárazföldi részére utaztak, ahol először a Castro-testvérek gyerekeitől vettek DNS-mintát.
A Gideon Castro fiától vett DNS-minta azt mutatta, hogy az apja DNS-e nagy valószínűséggel egyezni fog a Down ruháján talált mintával. A nyomozók ezután a Utah-i öregek otthonába mentek, ahol titokban DNS-mintát vettek Gideon Castrótól. Ez a vizsgálatok szerint megegyezett a meggyilkolt lány ruháin talált mintával, így a férfit kedden letartóztatták.