Edzőcsere Balonyon és Csenkén

camera

1

Edzőcsere Balonyon és Csenkén

Fotó: Facebook 

Megosztás

A tavaszi idényre való felkészülés rajtjánál Balonyon és Csenkén edzőcserére került sor. Mindkét alakulat 11-11 pontot gyűjtött be, a végeken zárta az őszi idényt a Nyugat-szlovákiai VI. liga Déli csoportjában.

A balonyiak a sereghajtó (11.) pozíciójából, a csenkeiek pedig egy lépcsőfokkal feljebb várják az eredményesebb folytatást. A kiesőjelölt pozíciójában tanyázó csallóközieknél új trénerrel igyekeznek javítani mérlegükön, kiharcolni a bennmaradást.

Ami a balonyiakat illeti, náluk az eddigi játékosedző, Gerhát Bálint helyébe Juraj Bolega (felvételünkön) került. A nevezett korábban a bősiek mezében (is) tüsténkedett, edzőként Szapon (is) megfordult. Egyébként elődje továbbra is a csilizköziek sikereiért küzd, immár játékosként.

A csenkeiek elköszöntek Viliam Opálektól, helyébe Norbert Sališt szerződtették. A felső-csallóköziek új szakvezetője a vágsellyeiektől került új állomáshelyére. Vágsellyén klubmenedzserként tevékenykedett. Értesüléseink szerint a 35 esztendős Sališ kettős szereposztásban, edzőként és futballistaként is a csenkeiek segítségére lesz tavasszal.

Ugyancsak a VI. liga Déli csoportját érintő hír, hogy gondok vannak Vízkeleten. A beavatottak szerint még az sem kizárt, hogy a tabella 8. lépcsőfokán telelő mátyusföldi alakulat tavasszal nem áll csatasorba. Ha így lenne, akkor az egyébként is foghíjas, 11 együttest felvonultató mezőnyben nem lenne kieső.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program