1

Pavol Gašpar, a SIS igazgatója - Fotó: TASR
Az egyetlen, aki megpróbálja politikai célokra felhasználni a Szlovák Titkosszolgálatot (SIS), az az ellenzék – jelentette ki Pavol Gašpar, a SIS igazgatója a parlament SIS tevékenységét ellenőrző bizottság hétfői rendkívüli ülését követően. Az ülést az ellenzék kezdeményezte a SIS azon jelentésével kapcsolatban, amely a Szlovákia állítólagos destabilizálására irányuló kísérletekről szóló információkat tartalmazza.
„A bizottság tagjainak olyan mértékben nyújtottam információkat, hogy ne akadályozzam a büntetőeljárás célját, és ne veszélyeztessem a hírszerzési munka folyamatban lévő részleteit, valamint azokat az alanyokat, amelyek vizsgálat tárgyát képezik. Azt is meg kell jegyeznem, hogy különösen az ellenzék tagjai jelentős nyomást gyakoroltak rám az ülés során” – mondta Gašpar. Hangsúlyozta, hogy az ellenzéki képviselők a törvényben meghatározott hatáskörüket túllépve tettek fel kérdéseket, és konkrét információkhoz próbáltak hozzáférni.
A SIS jelentésére is kitért. „Ez nem egy puccsról szóló jelentés, ahogy azt az ellenzéki politikusok leegyszerűsítve állítják. Nemcsak tüntetésekről van szó. Ez egy olyan jelentés volt, amely egyértelműen a külföldi hírszerző szolgálatok Szlovákiában végzett befolyásoló tevékenységeit írta le. Fontos volt, hogy ezzel a parlament képviselői is tisztában legyenek, hogy ne járuljanak hozzá a hozzászólásaikkal a feszültség fokozódásához és a társadalom megosztásához” – magyarázta.
Gašpar rámutatott, hogy a jelentés kidolgozása még azelőtt elkezdődött, hogy ő a SIS élére került volna. „Az információkat már részleteiben is továbbították a törvényben meghatározott címzetteknek. Ez tehát nem egy új vagy szenzációs információ. Most azonban a kockázat olyan szintet ért el, hogy szükséges volt erről tájékoztatni a parlament plénumát is” – tette hozzá. A SIS az ügy kivizsgálása során együttműködik a katonai hírszerzéssel is, és Gašpar hangsúlyozta a jelentésből fakadó biztonsági kockázat valóságosságát. „Bármilyen megállapítás a büntetőeljárás vagy más típusú eljárás tárgyát képezheti” – jegyezte meg.
Hangsúlyozta, hogy az embereknek joguk van tüntetni, a hírszerző tevékenység célja pedig nem a tüntetők részvételének megakadályozása, hanem a biztonsági kockázatok megelőzése. „A célunk az volt, hogy megakadályozzuk azokat a biztonsági kockázatokat, amiket azonosítottunk” – mondta. Szerinte a múlt heti kormányellenes tüntetések a megfelelő biztonsági intézkedéseknek köszönhetően csupán három, szabálysértési szintű incidenssel zárultak, amelyeket „ittas résztvevők okoztak”.
A SIS vezetője ugyanakkor határozottan tagadta azon állítólagos politikuslisták létezését, amelyeken azok szerepelnének, akiket a véleményük miatt üldözni kívánnának.
Múlt héten a Biztonsági Tanács tárgyalta a SIS jelentését, amely állítólagos információkat tartalmaz Szlovákia destabilizálására irányuló kísérletekről. A tanács a kormánynak szükséges megelőző intézkedések elfogadását javasolta. Peter Pellegrini államfő, a parlament vezetése és Robert Fico miniszterelnök (Smer) egyaránt komolynak nevezték a helyzetet. A miniszterelnök aggodalmát fejezte ki egy esetleges puccskísérlet lehetősége miatt, míg az ellenzék a félelemkeltésről és a SIS politikai célú felhasználásának veszélyéről beszélt.
Grendel Gábor parlamenti képviselő, aki az ellenzéki Szlovákia Mozgalom frakciójában politizál, a Paraméternek elmondta, a SIS teljes mértékben a miniszterelnök, Robert Fico (Smer) hatáskörébe tartozik. A képviselő ezért Gašpar azon kijelentését, miszerint az ellenzék politikai célokra használja a SIS-t, csak „silány kommunikációs húzásnak” tartja. „Az ellenzéknek csak ellenőrző hatásköre van, ami egyébként is eléggé korlátozott” – tette hozzá.