3
Fotók: TASR/PAP
A gyűlölettől csak egy lépésre van az, hogy megismétlődjenek a 80 évvel ezelőtt történt szörnyűségek - mondta Peter Pellegrini köztársasági elnök hétfőn, az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség után.
„Az a megtiszteltetés ért, hogy találkozhattam két szlovákiai túlélővel. Eva Umlauf Németországban él, Naftali Fürst pedig Izraelben. Mindketten túlélték Auschwitz borzalmait, és ma kezet foghattam velük, és mindannyiunk nevében kifejezhettem tiszteletemet irántuk” – mondta Pellegrini.
A köztársasági elnök elmondta, a tragikus események fajgyűlölettel, a másik ember iránti gyűlölettel kezdődtek, a felsőbbrendűség érzésével, azzal, hogy egyesek többnek tartották magukat másoknál. „A gyűlölet fokozatosan erősödött, és végül gyilkolásba torkollott itt, ezen a helyen, és Európa számos más pontján” – mondta az államfő.
Pellegrini figyelmeztetett, hogy a gyűlölet nem válhat életünk részévé. „Ne tűrjük el a gyűlölet semmilyen megnyilvánulását, ne nézzük tétlenül, ha valaki gyűlölködésre uszít, gyűlöletet kelt. Mert a gyűlölködés csak egy lépésre van attól, hogy megismétlődjenek az olyan szörnyűségek, mint amilyenek 80 évvel ezelőtt itt, ezen a helyen történtek” – fogalmazott Pellegrini.
Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség 16 órakor kezdődött. Mintegy 50 ország képviselői, királyi családok tagjai, államfők és miniszterelnökök vettek részt a megemlékezésen. Délelőtt mintegy ötven holokauszt-túlélő, a tábor egykori foglyai koszorút helyezett el annál a falnál, ahol több ezer foglyot lőttek agyon a nácik.
A tábort 1940-ben hozták létre a nácik, eredetileg lengyel hadifoglyokat akartak idehurcolni, de később fokozatosan bővítették. A szovjet hadsereg 1945. január 27-én szabadította fel a tábort. Az ENSZ ezt a napot a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. 1979 óta az UNESCO világörökség része a táborkomplexum, amelynek része az auschwitzi múzeum szlovák kiállítása is, ennek a kiállításnak 2024 óta a köztársasági elnök a védnöke.