1
Fotó: TASR/AP
A továbbjutáshoz mindenképpen nyernie kell a 2023-ban Bajnokok Ligája-győztes Manchester Citynek a BL alapszakaszának szerda este sorra kerülő nyolcadik, utolsó fordulójában, amelyben a belga Club Brugge lesz az angol együttes ellenfele.
Josep Guardiola tanítványai novemberben és decemberben komoly hullámvölgybe kerültek, de ezen sikerült felülkerekedniük, a Premier League-ben a legutóbbi hat mérkőzésükből két döntetlen mellett négyet megnyertek, így feljöttek a negyedik pozícióba a tabellán. A BL-ben ugyanakkor mélyen a tudása alatt teljesített a csapat, amely legutóbb a múlt héten szenvedett egy újabb meglepő vereséget: Haalandék az 53. percben már 2-0-ra vezettek a Paris Saint-Germain vendégeként, a franciák azonban a lefújásig négy gólt szerezve megfordították és megnyerték az összecsapást.
A Manchester City így abba a helyzetbe került, hogy a szerdai utolsó fordulóban mindenképpen három pontot kell szereznie ahhoz, hogy egyáltalán továbbjusson a BL alapszakaszából, miközben az egyenes ági nyolcaddöntőbe kerülés már elérhetetlen a számára. Papíron kellemesnek ígérkezik a szerdai rivális, ugyanis a Club Brugge utazik Manchesterbe, a belga együttes pedig a mostani BL-kiírásban csak a Sturm Graz otthonában tudott győzni (1-0), az AC Milan vendégeként kikapott (3-1), míg a Celtic-kel döntetlent játszott (1-1).
Nehezítheti ugyanakkor a City feladatát, hogy a Brugge jelenleg továbbjutást érő helyen áll, de a manchesteri csapat kerete jóval erősebb, mint az ellenfélé. A régóta sérült, aranylabdás spanyol Európa-bajnok, Rodri mellett Ruben Díasra, Jeremy Dokura és Nathan Akéra sérülés miatt nem számíthat Guardiola, a meccs egyértelmű esélyese így is a City, amelynek óriási pofon lenne, ha még az alapszakaszból sem sikerülne továbblépnie.
Hasonlóan nehéz helyzetet teremtett magának a címvédő Real Madrid, amelynek ugyanakkor a továbbjutást már sikerült bebiztosítania múlt héten, a Red Bull Salzburg ellen 5-1-re megnyert hazai összecsapáson. Ahhoz viszont, hogy Carlo Ancelotti vezetőedző együttesének ne kelljen a tavaszi folytatásban külön párharcot vívnia a legjobb 16 közé kerüléshez, nem elég csupán nyernie a BL-idény meglepetéscsapatának tűnő Brest otthonában. A Real egyenes ági nyolcaddöntőbe jutását ugyanis a többi mérkőzés végeredménye is jelentős mértékben befolyásolja.
A magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, hibátlan mérleggel éllovas Liverpool már biztosította a helyét a 16 között, ahhoz pedig, hogy győztesként zárja az alapszakaszt, elég elérnie egy döntetlent Hollandiában a továbbjutásért küzdő PSV Eindhoven vendégeként. A már szintén biztosan nyolcaddöntős FC Barcelona csak akkor végezhet az alapszakasz tabellájának élén, ha úgy győzi le otthon az olasz Atalantát, hogy közben Szoboszlaiék nem szereznek pontot Eindhovenben.
Az ugyancsak magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató, már kiesett RB Leipzig még reménykedhet a szép búcsúban, mivel a további küzdelemtől már szintén elköszönt Sturm Graz vendége lesz.
A BL alapszakaszából 18 együttes már az utolsó kör eredményeitől függetlenül biztosította a helyét a legjobb 24 között, a fennmaradó hat továbbjutó pozícióért pedig kilenc csapat verseng szerda este. A BL történetének első 36 csapatos főtáblás küzdelmeinek, azaz a nyolcfordulós alapszakasznak az első nyolc helyezettje jut közvetlenül a nyolcaddöntőbe, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek majd meg a 16 közé jutásért.
A mérkőzéseket azonos időpontban, 21 órás kezdettel rendezik.
(MTI)