3
A klub felvételei
Tizenegyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági bálját a dunaszerdahelyi Rotary Club januárban, a kisudvarnoki faluházban. A rendre nagy sikernek örvendő esemény idén is telt házas volt, összesen 108 bálozó mulatta át az éjszakát.
A klubtagok igyekeznek szinte mindent maguk bebiztosítani, így például ők készítették el a finomabbnál finomabb ételeket, valamint süteményeket, de a díszítésből és a felszolgálásból egyaránt kivették a részüket.
„A már hagyományos jótékonysági bálunk mindig elegáns környezetben van megrendezve, ugyanakkor mégis családias hangulatban zajlik. A részvétel meghívásos alapon működik, ebből kifolyólag a klubtagok, illetve családtagjaik, barátaik vesznek részt a bálon” – mondta el a Paraméternek Viola Róbert, a Rotary Club elnöke.
A szervezők odafigyelnek a részletekre, a kifinomult díszletekre. Idén továbbá első alkalommal különleges fény- és hangtechnika emelte az est színvonalát. A talpalávalót a tavalyi évhez hasonlóan a Flash együttes biztosította.
A belépődíjakból befolyt összeget a klub jótékonysági célra ajánlotta fel. Idén három kedvezményezettje is volt a bálnak. Támogatták Nagy Attila Fénnyel írva című könyvének megjelenését, az Alsó Pintő Gyermek Néptáncegyüttes működését, továbbá egy nemzetközi diákmaraton megszervezését. „Bár igyekszünk mindent magunk megoldani és támogatóink is vannak, természetesen költségekkel jár a bál, amit a belépődíjakból fedezünk. A fennmaradó részt viszont teljes egészében a kedvezményezettjeink kapják meg” – fűzte hozzá a klub elnöke.