1
Fotó: TASR - Martin Baumann - illusztráció
A Slovensko mozgalom képviselői nem segítenek megnyitni a kormánypártoknak a februári parlamenti ülést – közölte a TASR-rel Matúš Bystriansky, a mozgalom szóvivője.
„Ha Ficónak addig sikerül megvásárolni az engedetlenkedő kormánypárti képviselőket, állásfoglalást teszünk közzé a szavazásokkal kapcsolatban, a törvénytervezetek tartalmától függően” – tette hozzá, azzal, hogy ha a kormánypártok elfogadták volna a mozgalom módosító javaslatait, most nem kellene foglalkozni az egészségügy összeomlásával.
Az egészségügyi minisztérium megerősítette a TASR-nek, hogy dolgozik az orvos szakszervezettel (LOZ) kötött megállapodásból következő törvénymódosításokon, és azokat beterjeszti a következő ülésre.
Ján Ferenčák, Roman Malatinec, Radomír Šalitroš és Samuel Migaľ képviselő is elégedetlen a kormánypárti viszonyokkal. Január 24-én Migaľt és Šalitrošt kizárta a Hlas-SD, azzal az indoklással, hogy négy kulcsfontosságú pozíciót követeltek maguknak. A négy képviselő ezután bejelentette, egyelőre nem vesznek részt a parlamenti szavazásokon, de Malatinec már elképzelhetőnek nevezte, hogy az ő esetében változhat ez a helyzet.