Évekkel ezelőtt megálmodták, most pedig lerakták az ipolysági Bartók Béla Kulturális Központ alapkövét

camera

6

Évekkel ezelőtt megálmodták, most pedig lerakták az ipolysági Bartók Béla Kulturális Központ alapkövét

Ipolyság város felvételei 

Megosztás

Kulturális központtal gazdagodik Ipolyság városa (Lévai járás). A mintegy nyolcezer lakost számláló település hosszú ideje várt rá, hogy méltó helyet kaphassanak az eseményeik. A Bartók Béla Kulturális Központ épületét a város az Interreg Magyarország – Szlovákia HUSK-2023 program által támogatott „Fenntartható helyi örökségek - #musicart” elnevezésű projekt keretén belül újítja fel. Az alapkőletételre január közepén került sor.

A projektet az Európai Unió egészen pontosan 2 312 326 euró 87 centtel támogatja. A két ország saját költségvetésből 346 849 euróval járul hozzá a fejlesztéshez, tájékoztatta a portálunkat a városi hivatal.

A központnak az egykori poliklinika ad otthont, mely még 1928 előtt épült. Az elmúlt 54 évben nem valósult meg rajta nagyobb mértékű átépítés. Az egészségügyi szolgáltatók 2005-ben kiköltöztek onnét, azóta a 800 m2 alapterületű épület üresen áll, a közművekről is leválasztották. Jelen állapotában nem használható, tudtuk meg a hivataltól. Az említett projekt keretén belül azonban az épületet teljesen felújítják, illetve átépítik úgy, hogy az tökéletes helyet biztosítson a kulturális központnak.

„Leraktuk a Bartók Béla Kulturális Központ alapkövét és megkezdődtek a felújítási munkálatok. Ezzel elindult a város újkori történetének legnagyobb volumenű beruházása, nemzetközi projekt keretén belül. 2022 nyarán született meg a gondolat, hogy Ipolyságnak szüksége lenne egy kulturális központra. Ezt a polgármesteri kampányomban megígértem, most eljutottunk a megvalósításhoz. Kevesen hittek benne, hogy ez megvalósítható, de a kitartó munka mindig meghozza az eredményét” – írta a közösségi oldalán a város polgármestere, Zachar Pál.

„Az épületen belül korszerű táncterem, kiállítótér és próbatermek lesznek kialakítva. Ebben az épületben fog új otthonra találni a helyi Művészeti Alapiskola, valamint további kulturális intézmények. A későbbiekben az udvaron lévő, közel 100 éves platánfát megőrizve, egy kültéri színpadot is kialakítunk majd. A Bartók Béla Kulturális Központot úgy álmodtuk meg, hogy ne csupán egy épület legyen, hanem városi művelődési központként is tudja szolgálni Ipolyságot. Jelen projekt keretén belül a teljes beruházás első ütemét valósítjuk meg. A jövőben, a második ütemben színházteremmel bővítjük a kampuszt” – számolt be róla a városi hivatal.

A projekt részeként a váci székhelyű Dunakanyari Védegylet Alapítvány egy helyi védettségi besorolású épületet újít fel, hogy az színvonalas kortárs galériaként működhessen.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program