1
![Rákosrendetlenség](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2025%2F01%2Fmti_rakpsrendezo-1738223362.jpg&w=1920&q=75)
Rákosrendező és környéke - MTI
Ha valaki külföldről jön Budapestre, nagy a valószínűsége, hogy hamar pofán vágja a magyar nemzeti nyomor.
Aki a repülőtérre érkezik, a normális nagyvárosokban szokásos gyorsvasút, netán metró híján buszon vagy taxival kénytelen bejönni a centrumba, örökösen felújítás alatt lévő, de soha rendesen fel nem újított útszakaszokon haladva, mélybalkániasan lepukkant külvárosokon át. Ha a Keletibe érkezik, idegszaggató vergődés az út vége, talán gyorsabb lenne gyalog, ugyanis a sínek életveszélyes állapotban vannak.
Ha pedig a Nyugati pályaudvarra jön Szob felől (mondjuk, Pozsonyban, Prágában vagy Berlinben száll föl a Metropolra), akkor át kell döcögnie Rákosrendezőn és vidékén, a lepusztultság, elhanyagoltság, szemét, gaz, porladás, bomlás, néha gyújtogatás és megint csak nyomor preapokaliptikus Zónáján.
Amivel – a mostani főpolgármester szavai szerint „a főváros legértékesebb fejlesztési területével” senki nem csinált semmit, amióta csak az eszemet tudom, és az nagyon régen van. Körülötte azért valamelyest fejlődött Budapest, de ez a múlt századi zárvány nem. És ezen tudtommal soha nem háborodott föl senki olyannyira, hogy teletiltakozza a médiát, netán kimenjen az utcára tüntetni. Én csak annyit láttam, hogy aki tud róla, az undorodik csöndesen és lemondóan.
A tiltakozáshoz az kellett, hogy a magyar kormány olcsón, a magyar államnak kedvezőtlen feltételekkel üzletet kössön az ingatlan eladásáról – a régi-új amerikai elnök, Trump vejének abu-dzabi (a Helyesírási szótár szerint így kell írni) üzletfelével. A közösségi médiában és az úgynevezett életben forgolódva random közvélemény-szondázást végeztem, le arra jutottam, hogy a felháborodásnak két fő tárgya van:
1. A kormány idegeneknek, éspedig gazdag araboknak adja el a területet, akik azt csinálnak rajta, amit akarnak. Csorbul a nemzeti szuverenitás, ami szavakban és rendőrállamilag oly fontos az uralmi elitnek, erősödik az iszlám behatolás.
2. a vevők (nyilván luxus-) irodákat és luxuslakásokat akarnak építeni a területen, ráadásul 250 és 500 méter közötti magasságú felhőkarcolókban, amik meglátszanak a millenniumi emlékmű hátterében, ahol eddig nem látszott semmi. Fájni fog a szemnek.
Mindez amúgy tényleg gyalázat. Ha egy kormány ennyire abszurd üzletet köt, akkor amögött nem a nyilvánosság számára elérhető üzleti megfontolások vannak, ott nem játszik az erkölcs, és az illető kormánynak a közérdek nulla mértékben fontos.
Nemcsak az alacsony ár és a rossz feltételek miatt abszurd, hanem mert: honnan tudja egy emirátusi befektető, s milyen alapon bízik benne, hogy mire a belváros méretű negyed felépül – ha felépül – annyira eleven lesz a budapesti gazdaság, hogy a felhőkarcolókban lévő irodákra és a luxuslakásokra lesz kereslet. (Hacsak nem az előre lesakkozott terve, hogy az Öböl-országokból és politikai-gazdasági szimpatizánsaikból telepít be lakókat és cégeket, aminek szintén nem lenne köze sem a magyar gazdasághoz, sem Budapest lakóinak és cégeinek.)
De valóban ez a baj a Mini-Dubajjal, ászifu [bocsánat], Grand Budapesttel?
Felhőkarcolók ugyanis a világ szinte minden nagyvárosában vannak vagy épülnek, a legeslegszegényebbeket kivéve. Még a Budapestnél s főleg a pesti oldalnál turisztikailag izgalmasabb és patinásabb központú Bécsben vagy Prágában is állnak vagy épülnek száz méternél magasabb tornyok s egyéb tagbaszakadt építmények.
Ám többnyire – diktatúrákat és önkényuralmi rendszereket kivéve – nem azért vannak ott, hogy a kormány büszkélkedjen velük, vagy az uralkodó hatalmát fitogtassák általuk. Hanem egyrészt mert szükség van rájuk – másképpen: kereslet van sok könnyen megközelíthető és viszonylag megfizethető irodára és egyéb kereskedelmi célú épületre, valamint sok modern lakásra. Másrészt mert technikailag lehetséges a megépítésük, nem úgy, mint százötven éve.
Mivel azonban ami Magyarországon van, az nem piacgazdaság/versenygazdaság, s a bevétel azzal korrelál, ki mennyire magas szinten áll Orbán klientúrájában, Budapesten pang az üzleti élet (beleértve a bérlakáspiacot), nincsenek vonzó távlatai. És mivel a budapesti üzleti élet pang – és ez így volt már 2010 előtt is –, kevesen akarnak a városba költözni, hogy közel legyenek a tűzhöz; a lakosság folyamatosan csökken (az 1990 utáni 32 évben 17 százalékkal, míg Prága városé 7 százalékkal nőtt).
A tervezett irodaház- és lakónegyed léte nem következik sem a magyar gazdaság eleven valóságából, sem a budapesti élet valóságából. Szervetlen, és senkinek nincs rá szüksége. Másképpen: egy monstre gyakorlati hazugság, amit erőszakkal töm le a magyar gazdaság és Budapest torkán egy nem demokratikus hatalom.
A városházán azonnal felfedezték, hogy a területre a Budapesti Közművek Zrt.-nek, azaz a fővárosnak elővásárlási joga van, és Karácsony Gergely élni is kíván vele.
Most tegyük zárójelbe, hogy Karácsony eredménylistája a sötét üzletek megakadályozásában nem túl dicsőséges, mára nagyjából fölépültek a Bosnyák téren az irdatlan irodadobozok azon a telken, amit az ő kerületi polgármestersége idején, mondhatni, az orra előtt játszottak át a kerületi szocialisták egy Tiborcz István közeli cégnek, aminek aztán beletört a bicskája a kormányzatilag megtámogatott vállalkozásba, az elkészült vagyontárgyakat megvette az állam (igaz, ezért nem ötvenmilliárdot kapott, hanem 244 milliárdot fizetett), és mindenki jól járt, kivéve a zuglóiakat meg általában az adófizetőket. Meg a végén a szocialista „politikusokat”, akik ellen büntető eljárás indult, amikor már nem volt rájuk szükség).
Tegyük zárójelbe, hogy mivel nincs hatalommegosztás, a kormány tőle telhetően felfüggesztette a joguralmat, és a veszélyhelyzetre hivatkozva bármikor hozhat olyan jogszabályt, ami nem hogy a vásárlást akadályozza meg, de akár a pereskedést is. Ebben nagyon találékonyak.
Tegyük továbbá zárójelbe azt a kérdést: hogyan lehetséges, hogy csak most „derül ki”, a fővárosnak elővásárlási joga van a főváros „legértékesebb fejlesztési területére”? Eddig nem tudott róla, vagy tudott, de nem tartotta fontosnak közölni a polgáraival? Ami biztos: a főváros eddig egyetlen főpolgármester alatt sem kezdett semmit a legértékesebb fejlesztési területével, és nem is jelezte, hogy akarna valamit csinálni.
Ennek oka lehet az, hogy a döntéshozók csakugyan nem tudtak róla, lehet szándék hiánya, és lehet az is, hogy úgysem lett volna rá pénz. Akár így, akár úgy: évtizedek óta tűrték a rothadást. Mindennek ismeretében elég falsul hangzik a Karácsony és Vitézy Dávid által decemberben benyújtott Budapest Parkváros nevű koncepció a „zöld, emberléptékű” fejlesztésről (máshol hozzáfűzik az elmaradhatatlan „élhető” szlogent, ezt egy későbbi alkalommal még elemezzük), amin állítólag ugyanezen évtizedek alatt folyamatosan dolgoztak. Minden kívülről észlelhető jel nélkül. Ha szabad érdeklődöm: Miből?
A fővárosnak ugyanis nincs tőkéje, ha például bérbe adható lakásokat óhajtana építtetni, normatív bevétele, mint minden „normális” nagyvárosnak, hogy Karácsony kedvenc jelzőjét idézzem, nincs. A nem normatív bevételt pedig – úgymint helyi iparűzési adó – elveszi tőle a központi kormányzat szolidaritási hozzájárulás címén, az igazságosságra hivatkozva, de valójában büntetve azokat, akik a kormány ellen mernek szavazni, úgyhogy a működéshez szükséges pénzhez is könyörögni, alkudozni és varázsolni kell.
Én elhiszem, hogy lelkiismeretes és hozzáértő emberek hosszú éveken át dolgoztak egy terven, amit meg lehetne valósítani, ha az önkormányzatnak lenne hozzá hatalma és tőkéje, de nyomát sem láttam az arra irányuló igyekezetnek, mondhatni, harcnak, hogy az önkormányzatnak legyen a helyi ügyekben tényleges hatalma és a tervei megvalósulásához elegendő normatív bevétele, mint egy demokráciában. Ennek hiányában a Budapest Parkváros tervét mondhatom szép álomnak, de ha nem akarok ennyire udvarias lenni, demagóg blöffnek.
Karácsony és Vitézy után az újabb etapban megszólalt Magyar Péter is. Jellemző módon egyik politikus sem mulasztja el, hogy az ellenzék új értelmiségi sztárjának, Majkának nyelvi találmányát, a „Bindzsisztán” kifejezést alkalmaza. Azt a videót élvezet nézni, és szórakoztatóan tálal olyan tényeket, amiket csak az átmosott agyúak nem vesznek észre, de azért sokat elmond eme politikusok kreativitási szintjéről, hogy az ózdi rapper talentumára szorulnak rá egy frappáns megfogalmazáshoz.
Mindegy, MP a Facebookon lényegében elismétli azt, amit fentebb mondtam közvélemény-szondázásom leleteiről, kiváló antennái vannak ahhoz, hogy levegye, mit akar hallani a közönség:
„A magyar emberek nemet mondanak az 500 méteres felhőkarcolóra, luxus bevásárlóközpontra és mecsetekre és igent a bérlakások ezreire és egy élhető városrészre.
Nem fogjuk hagyni, hogy Podmaniczky, József Attila, Molnár Ferenc, Veres Pálné, Weiss Manfréd, Kafka Margit és a Pál utcai fiúk csodálatos városában a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere egy arab enklávét hozzon létre letelepedési kötvényekkel és aranyvízumokkal.”
Ami érdekes: a másodiknak idézett mondatban szereplő névsor. József Attila egy kicsit kilóg belőle, Veres Pálné munkásságának nagy része pedig a Budapest létrejötte előtti időre esik, és különben is a nógrádi Vanyarcon volt birtoka, de nincs senki, aki 1939 után Budapesten élt volna – tökéletesen tükrözi azt, hogy amikor a jelentől nem lehet egyéni sikert, kiugrást várni, a jövő pedig nem ígér semmit annak, aki itt marad, a politizáló budaiak és pestiek egy hajdanvolt fénykorba kívánkoznak vissza.
Számukra egy Ferenc József-kori skanzen lenne az ideális Budapest-állapot, építészetben, várossziluettben, kultúrában, életmódban, ahol az emberek viccesen beszélnek, mindenki elegáns (a rongyosakról nem maradt fenn annyi fotó), kisvendéglőkben kadarkázik, Béccsel verseng, és megingathatatlanul hisz a magyar felsőbbendűségben. Mindezzel egyébként jól harmonizál a zöldek „21. századi”, „élhető” városkoncepciója is, meg mint láttuk, Magyar Péter „globális tőkétől” mentes piros-fehér-zöld gazdaságképzete is.
Csak az felejtődik el, hogy abban az időben mindez nem számított valami ódon, bájos régiségnek, nem a stagnálás és a „lehetőleg ne változzék semmi, amit megszoktunk” volt kívánatos, hanem ellenkezőleg: ez volt Budapest fejlődésének legdinamikusabb korszaka a rablóállam által meg nem regulázott piacgazdaságnak, a liberális (igen, liberális) berendezkedésnek és a tényleges önkormányzatiságnak megfelelően (amikor például a helyhatóságnak bőven volt normatív bevétele a saját polgáraitól).
A Rákosrendező-sztori hibátlanul példázza nem csupán Budapest, hanem az ország alapbajait: hogy nincs demokácia (s benne hatalommegosztás), és ami van, az nem piacgazdaság. Egyetlen politikust sem ismerek, aki ezt így kimondaná. Pedig kétségtelenül nagyobb baj, mint hogy a rákosrendezői rom- és gaztengert arabok veszik meg, akik a Hősök teréről látható felhőkarcolót építenek a helyébe.
Magyar Péter beígéri: „Ha a jogi lépések és a józan érvek nem elegendőek, akkor a TISZA utcára viszi a magyarokat.” Ma ő az egyetlen politikus, aki nagy tömeget tud az utcára kivinni. Sok sikert kívánok, De ha huszonhatezredszer sem a betegség, hanem a tünetek ellen tiltakoznak, akkor a rendszer nem fog megváltozni. Szeretném, ha nem lenne igazam.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.