1
-illusztráció- (Fotó: TASR)
Szlovákia kitoloncol egy ukrán nemzetiségű személyt, aki a gyanú szerint részt vett az állam ellen tervezett állítólagos puccs előkészítésében.
Az Aktuality szerint ezt Jana Maškarová országos rendőrfőkapitány közölte a védelmi és biztonság bizottság ülését követően. Elmondása szerint az idegenrendészeten jelenleg egy személy kitoloncolásának adminisztratív folyamata zajlik. Hozzátette, hogy egy ukrán személyről van szó, aki a gyanú szerint részt vett az állam ellen tervezett állítólagos puccs előkészítésében. Bővebb részleteket nem árult el az illetőről.
A rendőrfőnök a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva nem árulta el, hogy az állam elleni puccskísérlet mögött csupán egy személy áll-e, ahogy azt sem pontosította, hogy az ukrán személyt mikor toloncolják ki, illetve adtak-e ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot.
Maškarová közölte, a rendőrség komplex módon foglalkozik az egész SIS-jelentéssel, illetve azokkal a személyekkel, akiknek a neve szerepel benne. További személyeket regisztráltak az úgynevezett nemzeti blokkolórendszerben, amelyben blokkolva lesznek, amint belépnek Szlovákia területére.