1
Fotó: Pixabay
A Vizionári nevű online diszkusszió során a szakértők számos kérdéssel foglalkoztak a biztosítási szektort illetően, így többek közt a kötelező felelősségbiztosítással (PZP) nem rendelkező autók ügyével is, amely régóta problémát jelent Szlovákiában.
Szlovákiában jelentős problémát képeznek azok az autósok, akik nem fizetnek kötelező felelősségbiztosítást a járművükre. Jaroslav Kmeť, a belügyminisztérium közigazgatási osztályának vezérigazgatója szerint az országban több mint 320 ezer olyan jármű közlekedik az utakon, amelyre nem kötöttek kötelező felelősségbiztosítást. Ez az összes regisztrált autó 9 százalékának felel meg. Az ilyen sofőrök által okozott belesetek száma éves szinten 10 millió euró körül mozog – írja a TV Noviny.
Ezeknek a károknak a megtérítéséről a Szlovák Biztosítók Hivatala (SKP) gondoskodik, amely az úgynevezett biztosítási garanciaalapot kezeli. A biztosítók hozzájárulnak ehhez, és ebből fedezik a nem biztosított járművek által okozott károkat, ami ezt követően a biztosítási díjak árában is tükröződik. Martin Kaňa, az SKP munkatársa szerint ezen károk behajtásának sikeressége mindössze 30 százalék körül mozog. Ezt több tényező okozza – kezdve a kis vagyonnal rendelkező emberektől, a cégek különféle spekulációin át az úgynevezett fehér lovakig.
Vadimír Bakeš, a Kooperativa biztosító vezérigazgatója közölte, hogy Szlovákia EU-tagállamként olyan intézkedések meghozása mellett kötelezte el magát, amelyek által 3 százalék alá akarják csökkenteni a nem biztosított járművek számát. Bakeš hozzátette: Csehországban, Magyarországon és Lengyelországban már sikerült elérni ezt a célt.
Kmeť szerint a belügyminisztérium az SKP-val együttműködve új rendszerbeli és törvénymódosításokat tervez ennek érdekében. Új szankciók kidolgozását tervezik, például a nem fizetőktől akár az autó rendszámát is elvehetik.
Kaňa hozzátette, hogy ezekkel a lépésekkel nem azokat a sofőröket akarják sújtani, akik például elfelejtik befizetni a biztosítást, hanem azokat, akik szándékosan, szisztematikusan cselekednek így.