1
-illusztráció- (Fotó: Unsplash)
A listavezető Napoli római vendégjátéka és a milánói városi derbi emelkedik ki az olasz labdarúgó-bajnokság pénteken kezdődő 23. fordulójának programjából. A címvédő Internazionale visszavághat az olasz Szuperkupa döntőjében három hete elszenvedett vereségért az AC Milannak.
Az Intert és az ezúttal pályaválasztó Milant a bajnokságban 16 pont és öt hely választja el egymástól, így jelen állás szerint a második pozícióban álló előbbi csapat címe megvédéséért küzd, utóbbi pedig azért, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzen a szezon végén – írja az MTI.
A vasárnap 18 órakor kezdődő találkozónak mégsem egyértelmű esélyese az Internazionale, a mostani kiírásban ugyanis mindkét egymás elleni meccsükön a piros-feketék győztek. A Milan a szeptemberi bajnokit 2-1-re, a január 6-án Rijádban rendezett Szuperkupa-döntőt pedig 3-2-re nyerte meg.
A két gárda a bajnokságban 204. alkalommal csap össze egymással, összességében pedig a vasárnapi a 242. tétmeccsük lesz. Az örökmérleg minimális Inter-fölényt mutat, ugyanis a kék-feketék 91 győzelem és 69 döntetlen mellett 81-szer kaptak ki ősi riválisuktól.
Vasárnap kevéssel a milánói derbi után kezdődik az AS Roma és a Napoli mérkőzése, melyen az Antonio Conte irányította, első helyen álló vendégek lesznek az esélyesek, még úgy is, hogy a kilencedik pozícióban szerénykedő Farkasok a gyenge szezonrajt után kezdenek magukra találni és hat bajnoki óta veretlenek (4 győzelem, 2 döntetlen).
A két gárda őszi meccsét 1-0-ra nyerte meg a dél-olasz csapat, s most is fontos lenne számára a győzelem, ugyanis csupán három ponttal áll az Inter előtt, mely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott nála.
A Napolitól hét ponttal lemaradva harmadik Atalanta szerdán Barcelonában játszott 2-2-es döntetlent a Bajnokok Ligájában, szombaton pedig a tizedik Torinót fogadja, és egyértelmű győzelmi esélyekkel lép pályára.
Az olasz élvonal egyedüli magyar játékosa, Balogh Botond az előző két körben vádlisérülés miatt nem játszott a 16. helyen álló Parmában, mely pénteken este a 18. Leccét fogadja.
Serie A, 23. forduló:
péntek:
Parma-Lecce 20.45
szombat:
Monza-Hellas Verona 15.00
Udinese-Venezia 15.00
Atalanta-Torino 18.00
Bologna-Como 20.45
vasárnap:
Juventus-Empoli 12.30
Fiorentina-Genoa 15.00
AC Milan-Internazionale 18.00
AS Roma-Napoli 20.45
hétfő:
Cagliari-Lazio 20.45
A tabella:
1. SSC Napoli 22 37-15 53 pont
2. Internazionale 21 55-18 50
3. Atalanta 22 48-25 46
4. SS Lazio 22 38-30 39
5. Juventus 22 35-19 37
6. Fiorentina 21 35-22 36
7. AC Milan 21 32-23 34
8. Bologna 21 33-27 34
9. AS Roma 22 33-28 30
10. Torino 22 23-26 26
11. Udinese 22 25-34 26
12. Genoa 22 20-30 26
13. Como 22 27-36 22
14. Empoli 22 21-29 21
15. Cagliari 22 23-36 21
16. Parma 22 28-39 20
17. Hellas Verona 22 25-48 20
18. Lecce 22 15-40 20
19. Venezia 22 20-35 16
20. Monza 22 20-33 13