1
Fotó: TASR/AP
A terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió Tanácsa frissítette, valamint meghosszabbította az úgynevezett humanitárius kivételek hatályát a terrorszervezetek tagjait, valamint a velük összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyeket és szervezeteket felsoroló uniós jegyzékében - közölte az uniós tanács csütörtökön.
A tájékoztatás szerint az uniós tanács egy embert a halála miatt törölt a jegyzékből. Minden más felsoroltat továbbra is a megszorító intézkedések hatálya alá sorolt, azok – mint indokolták – még mindig fenyegetést jelentenek, illetve az Európai Unió területén vagy azon kívül jelenleg is aktívak – írták.
A jegyzékben jelenleg 14 ember és 22 csoport, illetve szervezet neve szerepel.
A velük szemben alkalmazott korlátozó intézkedések között pénzeszközök és egyéb bevételek befagyasztásával kapcsolatos rendelkezések, valamint a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos intézkedések szerepelnek.
Sem közvetlenül, sem közvetett módon nem bocsátható rendelkezésükre semmilyen pénzeszköz, pénzügyi eszköz vagy gazdasági forrás.
A jegyzékbe vétel kritériumai között terrorcselekmény végrehajtása vagy ilyen jellegű cselekmény megkísérlése, illetve elősegítése miatt indított büntetőeljárás során kimondott elmarasztaló ítélet szerepel. A jegyzéket rendszeresen, legalább 6 havonta felülvizsgálják.
A szankciórendszer nem azonos az Oszama bin Ladennel, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal, az afganisztáni szélsőséges tálibokkal vagy az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló emberek és szervezetek pénzügyi forrásainak befagyasztásáról szóló, 1989-es ENSZ BT-határozatot végrehajtó uniós rendszerrel.
Az Európai Unió a 2001. szeptember 11-i terrortámadások nyomán a terrorizmus elleni fellépés részeként ugyanazon év decemberében állította össze a terrorcselekményekben részt vevő emberek, csoportok és szervezetek jegyzékét, akikre, illetve amelyekre a korlátozó intézkedések vonatkoznak.
Emlékeztettek, az Európai Unió Tanácsa 2024 februárjában kivételeket vezetett be a szankciók alól, hogy szakosított ügynökségek és szervezetek előzetes engedély nélkül folytathassanak ügyleteket jegyzékbe vett emberekkel és szervezetekkel, ha annak célja humanitárius segítségnyújtás vagy olyan tevékenységek támogatása, amelyek a rászorulók alapvető emberi szükségleteinek kielégítését szolgálják.
A tanács csütörtökön arról is határozott, hogy a humanitárius kivételek időtartamát 2027. február 22-ig meghosszabbítja annak biztosítására, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatával összhangban továbbra is időben célba lehessen juttatni a humanitárius segítséget, és biztosítsa az alapvető emberi szükségleteket támogató egyéb tevékenységek nyújtását – tették hozzá.